Nyikolajcsuk a munkaszüneti napok eltörlésének hatásáról Ukrajna gazdaságára

2024. január 14., 10:33

A munkaszüneti napok eltörlése a háború megindulása után némileg lassította Ukrajna gazdaságának 2022-es hanyatlását. Ugyanakkor ez a tényező jelenleg nem meghatározó és fontos – írja az RBK – Ukrajina Szerhij Nyikolajcsuknak, az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) elnökhelyettesének az Interfax – Ukrajina hírügynökség számára adott interjújára hivatkozva.

„Ha mechanisztikusan számolunk, akkor a jelenleg nem ünnepelt ünnepnapok a munkanapok számának hozzávetőlegesen 4,5%-át teszik ki. De nem mondhatjuk, hogy ekkora összeggel, ilyen mértékben nő a GDP, mert, egyrészt, az üzleti szféra egy bizonyos része még keményebben dolgozik ünnepnapokon, mint például a szolgáltató szektor” – mutatott rá Nyikolajcsuk.

Ezen túl viszont a munkaszüneti napokon végzett munka elsősorban a közszférát érinti.

„A vállalkozásoknak lehetőségük van önállóan meghatározni a munkarendjüket, és valójában nem minden cég tartja magát az állam által meghatározott szabályokhoz” – emlékeztetett az NBU elnökhelyettese.

Nyikolajcsuk azt is megjegyezte, hogy 2023-ban már nem érvényesül a viszonyítási alap hatása.

„Ez volt az a tényező, amely 2022-ben a GDP-t ért negatív hatás csökkenéséhez vezetett. Jelenleg tehát nem meghatározó és fontos tényező” – tette hozzá.

Az NBU becslése szerint 2023-ban Ukrajna gazdasága több mint 5%-kal nőtt a 2022-es 28,8%-os visszaesés után.

(rbc.ua/Kárpátalja)