A képviselők visszaküldik a kormánynak a mozgósításról szóló törvényjavaslatot

2024. január 11., 15:32

A Legfelső Tanács visszaküldi a kormánynak felülvizsgálatra a mozgósítás, a katonai nyilvántartás és a katonai szolgálat szabályainak módosításárról szóló törvényjavaslatot – jelentette az Ukrajinszka Pravda David Arahamijára, a Nép Szolgája (NSZ) párt frakcióvezetőjére való hivatkozással.

Arahamija közölte, hogy január 11-én zártkörű tanácskozásra került sor a katonai parancsnoksággal és összeült a parlament Egyeztető Tanácsa. A Legfelső Tanács vezetői, a frakció- és bizottságvezetők mellett jelen volt a megbeszélésen Valerij Zaluzsnij főparancsnok, Szerhij Saptala vezérkari főnök, Rusztem Umjerov védelmi miniszter.

„A tanácskozás eredményeként a törvényjavaslat visszakerül a kezdeményezőhöz. Ezzel egyidejűleg átadjuk a bizottságban és munkacsoportokban kidolgozott javaslatokat” – jelezte a frakcióvezető Telegram-csatornáján.

A mozgósítás, a katonai nyilvántartás és a katonai szolgálat szabályainak módosításáról szóló 10378. számú törvényjavaslat sok vitát váltott ki. Az NSZ frakcióvezetője szerint a képviselők megértik a katonai parancsnokság igényét és készek az együttműködésre, de nem minden norma támogatható. Egyes rendelkezések közvetlenül sértik az emberi jogokat, mások nincsenek optimálisan megfogalmazva. Ezt nyíltan elmondták a katonai parancsnokságnak.

Arahamija ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden politikai erő tisztában van a mozgósítás szükségességével és támogatja azt.

Mint ismeretes, december 25-én a miniszteri kabinet benyújtotta a Legfelső Tanácsnak a mozgósítás, a katonai nyilvántartás és a katonai szolgálat szabályainak módosításáról szóló törvénytervezetet. A javaslatról a törvényhozás Nemzetbiztonsági, Védelmi és Hírszerzési Bizottság a Védelmi Minisztérium és a fegyveres erők vezérkara képviselőinek bevonásával tárgyalt a napokban.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)