Újabb 2 épségben megtalált síelő a rahói hegyimentők eredménylistáján

2024. január 9., 19:00

Hétfőn 17 óra 10 perckor a DSZNSZ kárpátaljai ügyeleti részlegére bejelentés érkezett arról, hogy két lembergi turista síelés közben eltévedt.

Mint később kiderült, két 1998-as és 2003-as születésű férfi a sífelvonón ért fel a Sztig-hegy tetejére, ahonnan ereszkedni kezdtek, de a sűrű ködben eltévedtek. A síelők egy ideig próbáltak eligazodni a terepen, de a próbálkozásaik hiábavalóak voltak, és tekintettel arra, hogy már sötétedett, az síelők úgy döntöttek, hogy a hegyimentők segítségét kérik.

A baleset helyszínére a kőrösmezői és a tiszaborkúti hegyi kutató-mentőosztály szakemberei vonultak ki, akik először terepjáróval, majd egy önkéntessel egy speciális lánctalpas járművel jutottak el a Kracsunyeszka-hegy környékére, ahol találkoztak az eltévedtekkel. Szerencsére a fiataloknak a kisebb ijedtségen kívül nem esett más bántódásuk, így hamarosan a szállodába szállították őket.

(Facebook/RV)