Kannabisz a karácsonyfa alá
December 21-én a Legfelső Tanács második olvasatban is megszavazta a 7 457. sz. törvényt, amely legalizálja az orvosi kannabiszt Ukrajnában. A kérdésről évek óta vitáztak, a szavazást pedig éjszakába nyúló disputa előzte meg a parlamentben – írja összeállításában a BBC News Ukrajina.
A jogszabály fél évvel azután léphet hatályba, hogy az elnök aláírta. A visszaszámlálás azonban még nem indulhatott meg, mivel az ellenzék a törvény visszahívását kezdeményező indítvánnyal késlelteti, hogy a dokumentum az államfő elé kerüljön.
A Rada egyaránt engedélyezte a kannabiszalapú gyógyszerek gyártását és behozatalát, továbbá a nyersanyag importját és a növény termesztését Ukrajnában gyógyszergyártás céljaira – közölte Mihajlo Raduckij, a Legfelső Tanács Nemzeti Egészség, Egészségügyi Ellátási és Egészségbiztosítási Bizottságának elnöke.
Az orvosi kannabisz alapú gyógyszerek az onkológiai megbetegedések mellett krónikus fájdalom, epilepszia, étvágytalanság, poszttraumás szindróma, az immunrendszer betegségei, ízületi gyulladás és reuma, asztma, az Alzheimer- és Parkinson-kór, valamint sok más súlyos betegség kezelésére lesznek alkalmazhatók. A marihuána „rekreációs” célú forgalmazása azonban változatlanul tilos lesz.
A törvény elfogadása után az Egészségügyi Minisztériumnak jóvá kell még hagynia a protokollokat az orvosi kannabisz alkalmazására az egyes betegségekben szenvedők kezelésében. Raduckij szerint azonban ehhez lényegében csak le kell majd fordítani az EU-tagállamok vagy az USA már létező dokumentumait.
Az összes szükséges eljárás lefolytatása után ezeket a készítményeket csak elektronikus recept alapján lehet majd beszerezni – mutat rá a honatya. A gyógyszereket az orvosnak kell felírnia bizonyos tünetek, mutatók, állapotok esetén. A betegek csak a megfelelő engedélyekkel és tárolási feltételekkel rendelkező gyógyszertárakban juthatnak hozzá e készítményekhez, s csak a receptben meghatározott mennyiségben szállíthatják és tarthatják maguknál.
A politikusok egyben arról biztosítanak, hogy a Nemzeti Rendőrség és az Állami Gyógyszer- és Kábítószer-felügyeleti Szolgálat szigorúan ellenőrizni fogja az orvosi kannabisz felhasználását. A rendőrség és a Belügyminisztérium módosítja a vonatkozó kormányrendeletet a kender termesztésének és a gyógyszerek előállításának engedélyezése érdekében, az Agrárpolitikai és Élelmezésügyi Minisztérium pedig kidolgozza az orvosi kannabisz termelőinek nyilvántartását. A gyógyszerek előállításának minden szakaszát ellenőrizni fogják – mutatnak rá a törvény szerzői. Jevhenyija Kravcsuk képviselő szerint minden bokor egyedi kódot kap, hogy nyomon lehessen követni a növények útját egészen a páciensekig.
Becslések szerint Oroszország teljes körű inváziója előtt több mint 2 millió betegnek lett volna szüksége kannabiszalapú készítményekre. De a háború miatt ez a szám legalább 6 millióra emelkedik, többek között a sebesült katonák és civilek révén.
Az ellenzéki Európai Szolidaritás (JSZ) párt képviselői nem szavazták meg a törvényt és az átdolgozását követelték. Szerintük a jogszabály jelen formájában aligha változtat a helyzeten a betegek szempontjából.
„A törvény nem fog működni, és nem segít a betegeken. Egyes jogszabályi normák engedélyezik a kannabisztermékek terápiás célú használatát, de vannak más normák, amelyek tiltják. Ez a törvény azért született, hogy a nyugati cégek termeszthessenek itt, nem mindig kellő ellenőrzés alatt, kivitelre szánt termékeket. Ennek a törvénynek semmi köze a PTSD-ben szenvedők kezeléséhez” – jelentette ki a szavazás után Mikola Knyazsickij képviselő (JSZ frakció) Olekszij Honcsarenko képviselő élő TikTok-adásában.
A törvény egyik szerzője, Olha Sztefanisina képviselő (Hang frakció) viszont politikai manipulációnak nevezte az efféle megjegyzéseket. Szerinte a JSZ önös megfontolásokból nem szavazta meg a törvényt, állításaik nem felelnek mg a valóságnak.
(pszv/bbc.com)