Laudáció a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Magyar Örökség Díjának átadóján

A magyar történelem tele van fordulatokkal, és a magyar nemzet, a magyar néplélek – talán természetéből adódóan – túléli, átvészeli ezeket a fordulatokat, sőt megerősödve, mindig megújulva tölt be meghatározó szerepet Európa és a világ szellemi és spirituális életében.

Igaz ez a magyar színháztörténetre is. Csodálatos útján a német nyelvű, majd a magyar anyanyelvi színjátszás kifejlődésével fordulatokkal, de töretlenül halad előre, és a 20. század második felére, a trianoni békediktátum következtében elszenvedett veszteségei ellenére a magyar színházi világ egyedülálló színházi rendszert mondhat magáénak.

A határon túli magyar színjátszás sem szűnt meg soha hányatott sorsa ellenére, és eljött a pillanat Kárpátalján is, amikor lehetőség nyílt az új csoda megszületésére, amely életre hívta a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat, 2008 óta hivatalos nevén a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházat.

Van valami végzetszerű abban, hogy az a művész, aki létrehozta, felnevelte, és számtalan elismerés útján híressé tette a kárpátaljai színházat, ma már a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila, a magyar nemzeti színjátszás vezéralakja.

De vissza a kezdetekhez...

A soknemzetiségű Kárpátalján a szovjet kisebbségi politika demonstratív döntése alapján érkezett a felkérés magas helyről az önálló magyar színházi társulat megalapítására. Mintegy 170 ezer magyar így juthatott színházi élményhez, élhette meg 1993. október 23-ától az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház varázslatos elő­adásain keresztül is magyarságát Beregszászban. Nagy lépés volt ez, és mindjárt a kezdet nagy sikereket hozott.

Vidnyánszky Attila a semmiből építette fel a társulatot, nyakába vette a vidéket, járta a falvakat, színészosztályt indított, és megteremtette a Színház magját, melynek tagjai azóta is oszlopai a közösségnek. Ők Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József és Tóth László, akik az első osztályt alkották 1989-ben. Időközben a nagy kihívások miatt a társulat egy része távozott, a második évben azonban csatlakozott Rácz József és Kristán Attila is. 1998-ban végzett a második magyar osztály Kijevben, ők alkotják a mai társulat gerincét.

Az első bemutató, a Háromgarasos opera nagy sikert aratott, majd jött a Szentivánéji álom, a Godot-ra várva, a Sólyompecsenye, majd később a Gyilkosság a székesegyházban, Az ember tragédiája, a Dorottya, A szarvassá változott fiú, melyek mind ismertséget, elismerést és nemzetközi díjakat is hoztak a társulatnak. Ma is láthatók Csehov Egyfelvonásos komédiái, a Liliomfi, a Tóték és a Három nővér.

Az első időszakban iskolákban, tornatermekben próbáltak, játszottak, végigjárták a vándorszínészek rögös útját, építették, bontották a díszleteket, készítették, mosták, varrták a jelmezeket, fúrtak, faragtak, szereltek, gyűjtötték a bevételeket, támogatásokat a folyamatos építkezéshez. Végül az Oroszlán Szálló lett otthonuk, melyet alkalmassá kellett tenni a színjátszásra és a közönség fogadására. Az építkezés most sem állt meg. Közben tájoltak Ungváron, Egerben, Salgótarjánban.

Az első évektől felfigyelt a magyarországi és a nemzetközi szakma a friss, kísérletező, sajátos hangvételű produkciókkal fellépő társulatra és előadásaikra, amelyeket Vidnyánszky Attila állított színpadra. Számtalan díjat, fesztiválelismerést kaptak a produkciók, a játszó színészek és az alkotók is.

„Munkánkat »dac és csakazértis« tartotta életben, a vágy, hogy korszerű színházi nyelven, ugyanakkor nekünk, magyaroknak szóló, a saját hagyományainkból táplálkozó színházat műveljünk” – vallja Vidnyánszky Attila, a társulat alapítója, rendezője, művészeti vezetője, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója. – „E gondolat született meg Beregszászban, e mentén dolgoztunk a debreceni Csokonai Színházban, és így van ez most is, a budapesti Nemzeti Színházban.”

A kisebbségi létben működő színház 30 éve működik. Életét folyamatosan beárnyékolják az ukrán belpolitikai események: azok a megnyilvánulások, amelyek szeparatizmussal vádolják a kárpátaljai magyarokat, ezt tetézi a már évek óta tartó háború.

Méreteit tekintve a társulat ma mintegy 41 főből áll. Most két helyszínen működnek, a budapesti Nemzeti Színházban és a magyarországi befogadó helyeken, illetve természetesen Beregszászon, és járják a regionális központokat Kárpátalján.

Sin Edina megbízott igazgató és csapata óriási erőfeszítéssel dolgozik a mostani válságban is. A háborús helyzet állandó alkalmazkodást kíván, melyet ki kell bírni – mondja. A legnagyobb feladat az értékek megőrzése és az, hogy át kell vinni a Színházat a „túlsó partra”.

Nekünk, akik a magyarországi megyeszékhelyeken felépült gyönyörű színházakban és a budapesti, sokszor színháztörténeti hagyományokkal rendelkező színházakban élünk, dolgozunk, alkotunk, különösen fontos meglátnunk és átélnünk, átéreznünk azt a küzdelmet, teljesítményt, amelyet kárpátaljai barátaink vívnak. Nagyra értékeljük azt a sikert, amelyet a harcos 30 év alatt elértek, és egyben érezzük felelősségünket is, amikor művészetünkkel, küldetésünkkel mi magunk is a magyar közönséghez fordulunk.

Nagy tisztelettel és lelkesedéssel fogadtuk a hírt, hogy 2023-ban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Magyar Örökség Díjban részesül. Isten éltesse a társulatot és vezetőit, Sin Edinát és a Kossuth- és Jászai Mari-díjas alapító-rendező-vezérigazgatót, Vidnyánszky Attilát!

Oberfank Pál