Az IMF javított az ukrán gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén

2023. november 14., 11:50

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4,5%-ra javította előrejelzését, ami Ukrajna gazdaságának növekedését illeti ez év végéig – jelentette az Ekonomicsna Pravda az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) sajtószolgálatára hivatkozva.

Az Enhanced Financing Mechanism (EFF) program második felülvizsgálata során az IMF szakértői nagyra értékelték az ukrán gazdaság rendkívüli stabilitását – közölte az NBU sajtószolgálata.

A legfrissebb gazdasági adatok a vártnál erősebb gazdasági fellendülést jeleznek 2023-ban, valamint az infláció ütemének számottevő csökkenését jelentős nemzetközi tartalékok és stabil devizapiac mellett – tette hozzá az NBU.

„Ezt figyelembe véve az IMF szakértői az ukrán gazdaság erőteljesebb fellendülésére számítanak. A 2023-as reál-GDP-növekedésre vonatkozó becslésüket 4,5%-ra emelték, bár az EFF-program első felülvizsgálatának jóváhagyásakor ezt a mutatót 1% és 3% közöttire becsülték” – derül ki a jegybank tájékoztatásából.

Ugyanakkor arra számítanak, hogy a növekedés várhatóan 3-4%-ra lassul 2024-ben, mivel a háború folytatódik, az előrejelzés romlásának kockázata pedig továbbra is jelentős.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)