A kijevi Szent Miklós-templom a római katolikus plébánia használatába kerül

2023. november 8., 11:19

A kijevi Szent Miklós-templom a Római Katolikus Egyház plébániájának használatába kerül a szükséges jogszabály-módosítások és a Nemzeti Zeneház létrehozása után – jelentette a korrespondent.net a Kulturális és Információpolitikai Minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

„Még 2020 szeptemberében fogadta az Ukrán Miniszteri Kabinet a távlati feladatot meghatározó rendeletet: a Szent Miklós-templom átadását az ukrajnai Római Katolikus Egyház Kijev‒Zsitomiri Egyházmegyéje Szent Miklós plébániájának állandó ingyenes használatába. Ez azután válik lehetségessé, hogy elvégzik a szükséges jogszabályi módosításokat, és a templomot évek óta koncerthelyszínként használó Nemzeti Orgona- és Kamarazeneház másik helyiséget kap” – áll a közleményben.

A minisztérium jelenleg arra vár, hogy a Legfelső Tanács elfogadja Az állami vagyon bérbeadásáról szóló törvény módosításait, amelyek lehetővé teszik a templom átadását a közösségnek.

A tárca közölte azt is, hogy megállapodás született egy kulturális rendeltetésű objektumnak – a Nemzetközi Kulturális és Művészeti Központ Égi Század Hősei utcai épülete egy részének az Ukrán Szakszervezetek Szövetsége tulajdonából állami tulajdonba történő átadásáról, ahol előzetes tervezési tanulmányokat végeztek a Nemzeti Orgona- és Kamarazeneház elhelyezésével kapcsolatban.

(korrespondent.net/Kárpátalja)