Első lépés szociális program

Szeptember 15-ig várják a pályázatokat

2023. szeptember 4., 19:58 , 1175. szám

Javában zajlik a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítványnál a pályázatok benyújtása az Első lépés szociális program támogatásaira, melyre kiskorú gyereket vagy gyerekeket nevelő kárpátaljai magyar családok jelentkezését várják. A szociális program célja: életképes családi gazdaságok létrehozásának és beindításának segítése.

Ottjártunkkor a Nagydobronyi Magyar Házban fogadták az alapítvány munkatársai a pályázókat. Varga István falugazdász elmondta: „Szeptember 15-ig lehet beadni a pályázatot. Ez alapítványunknak egy több éve működő, és nagyon sikeres programja. Mint a program neve is jelzi – Első lépés – a gazdálkodásnak az első lépéseit próbáljuk segíteni olyan fiatal gazdacsaládok esetében, akik most kezdik a gazdálkodást, vagy ha gazdálkodtak is korábban, nem megélhetésszerűen. A legtöbb pályázónk fóliasátorra szokott pályázni, de bármilyen konkrét eszközre lehet kérni támogatást, minden életképes ötletet szívesen támogatunk. Ehhez egy konkrét gazdálkodási tervet kell leírni, amiből látszik, hogy ha ő megkapja a megpályázott eszközt, az neki hogyan fog jövedelmet hozni. A fóliasátrak esetében a dolog már bejáratott, a pályázó vesz egy fóliasátrat, mi kifizetjük a hozzá szükséges vasanyagot és a fóliapalástot, tehát magát a borítást. Abba, hogy mit termeszt benne, nem szól bele az alapítvány. Ezen túl alapítványunk falugazdászai minden nyertes pályázóhoz kijárnak és segítik a munkájukat. Tehát bármilyen gondja merül fel, segítséget kap, megtanítja a gazdálkodásra az alapítványunk falugazdásza. Ez általában jól szokott működni” – vázolta a működésüket Varga István.

Elmondta még, hogy az idei évben a fóliás, hajtatott zöldségtermesztés jól fizetett, ezért nagy az érdeklődés a pályázat iránt. A nagy túljelentkezés miatt előreláthatóan az alapítvány nem fog tudni minden pályázót támogatni, hisz az érdeklődést látva száz körül lesz a pályázók száma, és csak harmincat tudnak idén támogatni. Az elbírálásnál előnyben részesül, akinek több gyereke van, illetve minden pályázónál helyszíni szemlét tart az alapítvány kuratóriumi tagjaiból és falugazdászaiból álló csapat, felmérve a gazdálkodás helyszínét, a kertet. Vannak, akik már sokadik alkalommal pályáznak, előnyben részesülnek azok is, akik most először nyújtanak be az alapítványhoz pályázatot.

A pályázatokat szeptember 15-ig lehet benyújtani minden hétköznap az alapítvány irodájában (Beregszász, Timoscsuk Mihály utca 6., tel.: 0673124295, 0993590993), illetve a falugazdászoknál történő bejelentkezés alapján a Nagydobronyi Magyar Házban is, itt általában csütörtökön veszik át a pályázatokat.

Ez a támogatás jelentős a fiatal, gazdálkodni akaró családok számára, hisz Varga István elmondta, hogy a mostani árakon számolva egy 10 x 40-es, nagy légterű fóliaház 120 ezer hrivnyába kerül, amit a pályázóknak három év alatt, egyenlő részletekben, kamatmentesen, hrivnya alapon kell majd visszafizetnie. A visszafizetett összeget az alapítvány később egy másik pályázónak fogja majd kiadni. Ez a program nagyon jól működne, ha a hrivnya nem inflálódna, de jelenleg évről évre szüksége van az alapítványnak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. újabb támogatásaira a pályázati program zavartalan működtetéséhez.

A pályázathoz szükséges dokumentumok a következők: a család összetételéről szóló igazolás; személyi igazolvány és identifikációs kód másolata jó minőségben; az óvodás vagy tanköteles korú gyerekek esetében igazolás a tanintézményben való tanulásról; kérelem, benne rövid indoklás arról, hogy miért szeretnének részt venni a kedvezményes programban.

Érdeklődni lehet a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány falugazdászainál. Őket a következő telefonszámokon lehet elérni: Gál Ilona – 0961700744, Molnár Ildikó – 0673136258, Tihor-Sárközi Mónika – 0673136398, Nagy Éva – 0676567679, Nadimova Erzsébet – 0678850482, Varga István – 0997541324.

További információkért érdemes felkeresni az alapítvány honlápját: https://proagri.org/

dózsa