Kiterjesztik az autóbuszok számára fejlesztett elektronikus határátlépési előjegyzési rendszer tesztelését
A Közösség-, Terület- és Infrastruktúra-fejlesztési Minisztérium bővíti a határátkelők körét, amelyeken tesztelik az eCserha (eSor) szolgáltatást az autóbuszok számára – jelentette az UNIAN hírügynökség.
A tárcának a Facebook közösségi oldalon megjelent tájékoztatása szerint a tesztelést hét határátkelőhelyre terjesztik ki Lemberg, Csernyivci és Kárpátalja megyékben.
„A tesztelési szakasz lehetővé teszi a csúcsidők és napok rögzítését az ellenőrzőponton, hogy megtervezhessük az időszakos opciókat a menetrend szerinti és a nem menetrend szerinti járatok számára. Ez azt jelenti, hogy a járművezetők a jövőben kiválaszthatnak egy konkrét idősávot a határátlépéshez, például egy időpontot 10 és 12 óra között, vagy máskor” – tájékoztatott Szerhij Derkacs közösség-, terület- és infrastruktúra-fejlesztési miniszterhelyettes.
Elmondása szerint az új szolgáltatás tesztelésének három hete alatt Voliny megyében körülbelül ezer autóbusz lépte át a határt előjegyzés alapján.
A Jahodin–Dorohusk és Usztiluh–Zosyn határátkelőhelyek mellett a tesztelést a következő határállomásokra is kiterjesztik: Krakovec–Korczowa (Lemberg megye); Sehini–Medyka (Lemberg megye); Porubne–Siret (Csernyivci megye); Mamaliha–Criva (Csernyivci megye); Csap–Záhony (Kárpátalja megye).
Lemberg és Csernyivci megyékben a tesztelés augusztus 21-én, hétfőn kezdődött, Kárpátalján augusztus 23-án, szerdán indul.
(zzz/unian.ua)