Lélekemelő programok Wolf Katival

2023. június 30., 15:09 , 1166. szám

Fantasztikus élményekkel gazdagodtak azok a gyerekek és felnőttek, akik június 26–28. között részt vettek a Kárpátaljai KultúrKaraván új programsorozatának első állomásain, melynek keretében vidékünkre látogatott Wolf Kati magyar énekesnő, aki gyermekműsorral és felnőtteknek szóló beszélgetéssel, valamint dalösszeállítással kedveskedett a kárpátaljai közösségnek több helyszínen is.

„Különleges alkalom ez nekünk, hiszen 2020 óta nagyon nehéz időszakot élünk, nehéz kulturális és nagy volumenű rendezvényeket szervezni, a Kárpátaljai KultúrKaravánnak pedig éppen ez volt a célja: nagy programokat hozni Kárpátalja minden színpadára. Ezt át kellett formálnunk, amit meg is tettünk, így már nemcsak itt, hanem az egész Kárpát-medencében tudjuk a kárpátaljai kultúrát közvetíteni, s ezzel a programmal kezdődően pedig egy lélekemelő programsorozatot indítunk útjára” – fogalmazott Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai KultúrKaraván vezetője. Elmondta, hetven híres, a szakmájukban kiemelkedő személyt kerestek meg Magyarországon és a Kárpát-medencében, akik közönségtalálkozók keretében kicsit lelkesíteni tudják a helyi közösséget. „Az első ember, aki reagált megkeresésünkre és azonnal jelezte, hogy szívesen eljön Kárpátaljára minden körülmények mellett, az Wolf Kati volt” – tette hozzá Kudlotyák Krisztina.

Az énekesnő hétfő délután Kígyóson, kedd és szerda délelőtt pedig Jánosiban és Nagydobronyban tartott Gyerekszáj címen játékos, énekes-dalos előadást óvodások és kisiskolások számára.

A jánosi Helikon Hotel díszterme gyorsan megtelt, s ugyanolyan hamar hangos lett a gyerekzsivajtól. Wolf Kati fantasztikus hangulatot varázsolt a terembe, s a gyerekek önfeledten, mosollyal az arcukon énekelték közösen vele az ismert Mókuska, mókuska felmászott a fára című gyerekdalt, majd a világhírű rajzfilmslágert, a Vuk című magyar rajzfilm betétdalát. Utóbbi azért is magával ragadó, mert az énekesnő még kislányként énekelte el először az édesapja által szerzett dalt, így hangját már akkor megismerték.

„A pandémia ideje alatt édesapám, Wolf Péter zeneszerző mondogatta nekem, hogy miért nem csinálok egy minőségi dallamvilágú, a gyerekek lelkét építő gyerekanyagot, ha más miatt nem, hát a Vuk miatt, amit mindenki ismer. Az az igazság, hogy valami miatt mindig elhalasztottam ezt, ám amikor a pandémia átrendezte mindannyiunk életét, úgy döntöttem, megcsinálom, hiszen volt rá időm. Édesapám Fábri Péter zseniális szövegíróval együtt gyakorlatilag egy kész album elé ültetett le, melynek a címe Gyerekszáj lett. Ebben csupa-csupa gyereksztori van, a családban vagy ismeretségi körben megtörtént események. Nagyon tetszett, nagyon édes anyag lett, felvettük lemezre, és mára a második album is elkészült, melyhez már foglalkoztató, multifunkcionális füzeteket is csatoltunk a kottákkal, a dalok szövegeivel, matricákkal, színezőkkel, érdekes feladatokkal” – mesélte tudósítónknak az egyik előadást követően Wolf Kati.

A gyerekeknek szóló előadások után a késő délutáni órákban Nyáreste Wolf Katival címmel Jánosiban és a Munkácsy Mihály Magyar Házban a felnőtteknek is volt része egy kellemes, beszélgetéssel egybekötött, majd dalokkal színesített, elképesztő élményt nyújtó lelki feltöltődésben.

„Egy triósított változatban lépünk most színpadra minden helyszínen [Herr Attilával (basszus­gitáros) és Dandó Zoltánnal (gitáros) – a szerk.], egyébként pedig egy teljes rockbandával szoktunk turnézni. Az itteni alkalom azért is különleges, mert Krisztinával pódiumbeszélgetést tartunk, ami nagyon jó dolog, mert a gyerekekkel is interaktívak az előadások, ami könnyebbé, közvetlenebbé teszi a találkozókat. Én nem mutatok a magánéletemből egyébként, a koncertjeimen viszont igen. Ha például magamról vagy a gyerekeimről beszélek, az mindig közelebb hozza a közönséget” – fogalmazott az énekesnő.

S a közönséget tényleg magával ragadta a beszélgetés, a határozott és őszinte jellem. Wolf Kati Szentendrén nőtt fel zenészcsaládban: édesapja Wolf Péter zeneszerző, édesanyja pedig karnagy és énektanár. Magyarország először a copfos kislányként ismerte meg, aki elénekelte a Vuk főcímdalát.

„Élni és élni hagyni” – elmondása szerint ez édesapja szavajárása, s e mondat életmottóként jelenik meg nála is: élj úgy, ahogy neked jó, de hagyj időt magadnak, hogy rájöjj, valóban mi a jó neked, és engedd meg minden embernek ugyanezt – fogalmazott az énekesnő.

A beszélgetés keretében némi betekintést nyújtott gyerekkorába, a zenei pályán való elindulás állomásaiba s életének meghatározó eseményeibe. A kérdésre, hogy mi teszi boldoggá, példaértékű választ adott: „Nagyon sok dolog tesz boldoggá. Szerintem a boldogság nem egy állandó dolog, nekem az a boldogság, ha vannak nagyon boldog pillanataim, s ebből nekem nagyon sok van: egyrészt a munkám, amit imádok. Van két egészséges gyerekem, s ha semmi másom nem lenne, csak ez, már akkor is minden okom meglenne arra, hogy boldog legyek. Olyan barátaim vannak, és olyan rokonok vesznek körül, hogy nagyon sok helyen tudok nagyon boldog pillanatokat találni.” Édesanyaként arra törekszik, hogy abból a rengeteg jóból, amit szüleitől és nagyszüleitől kapott, minél többet átadjon gyerekeinek.

„Mindegy, hogy öt ember hallgat, vagy ötvenezer, az embernek ugyanazt kell adnia magából, ez a dolga egy énekesnek” – vallja Wolf Kati. „Nagyon örülök, hogy megkerestek minket, nagyon boldogan jöttünk ide. Bár az én terepem az éneklés, viszont évek óta önkénteskedek az Ökumenikus Segélyszervezetnél, ami nagyon jó dolog számomra. Segíteni jó, és én is sokkal jobban feltöltődöm, amikor elmegyek egy nehéz sorsú településre, ahová például iskolakezdő csomagokat viszünk. És ezeken a találkozókon mindig többet kapok, mint amennyit én adok” – tette hozzá háláját kifejezve a kárpátaljai közönség felé.

A rendezvények jótékonysági jelleggel is bírtak, ugyanis a szervezők az estek folyamán összegyűlt pénzadománnyal azokat a családokat, gyerekeket támogatják, akik édesapjukat katonai szolgálat teljesítése közben veszítették el.

A közönség visszajelzései alapján elmondható, hogy Wolf Kati és csapata a zene erejével megajándékozva fantasztikus élményekkel gazdagította a helyieket, akik – ha csak néhány órára is – kiszakadhattak a mindennapok monotonitásából.        

CsA