Egészségügyi Minisztérium: 122 kórház semmisült meg Ukrajnában

2022. július 10., 13:16

A teljes körű ukrajnai háború kezdete óta 122 egészségügyi intézményt semmisítettek meg, 14 egészségügyi dolgozó halálát és 48 sebesülését erősítették meg hivatalosan is – jelentette a korrespondent.net Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter sajtótájékoztatója nyomán.

„A háború kezdete óta 817 egészségügyi intézményünkben okoztak kárt az ellenséges lövedékek és golyók. Elmondható, hogy ezeket a kórházakat kivonták a technológiai folyamatból, de így vagy úgy visszakerültek, hogy mentsék az ukránokat és egészségügyi ellátást nyújtsanak. 122 intézmény teljesen megsemmisült, ezeket nem lehet helyreállítani. Helyükön új intézményeket kell építeni. Tizennégy egészségügyi dolgozót megöltek és 48 megsebesült. Azokról az egészségügyi dolgozókról van szó, akikről érkeztek hivatalos adatok, és azokról a dolgozókról, akik polgári kórházakban dolgoztak” – mondta Ljasko.

A miniszter tájékoztatása szerint 35,808 milliárd hrivnya szükséges a megrongálódott intézmények háború előtti állapotának helyreállításához, 15,328 milliárd hrivnya pedig a 122 megsemmisült egészségügyi intézmény újjáépítéséhez.

Ljasko jelezte, hogy a teljes körű invázió kezdete óta 85 mentőautó semmisült meg, 481 gyógyszertár megrongálódott, 43 pedig teljesen megsemmisült.

Az is elhangzott, hogy a megszállt településeken 469 egészségügyi intézmény található.

(korrespondent.net/Kárpátalja)