Egy történelmi talány

Az Atlanti-óceánban vagy a Földközi-tengerben feküdt Atlantisz?

Amióta csaknem 2400 éve Platón ógörög filozófus Kritiász, illetve Timaiosz c. műveiben papírra vetette a roppant fejlett, legendás szigetország felemelkedésének és megsemmisülésének a történetét, számtalan ember fantáziáját mozgatta meg a történet. Létezett-e, és ha igen, hol terült el? – merül fel újra és újra a kérdés. A legtöbben az Atlanti-óceánba „helyezik”, s a Bahama-szigetek, Kuba és Észak-Amerika part menti vizeiben találtak is rejtelmes romokat, melyek kb. 8-10 ezer évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedés lezárulása után, a globális tengerszint-emelkedés következtében kerültek víz alá. Ez volt Platón Atlantisza? Vagy egy földközi-tengeri szigetország katasztrófáját írta meg a filozófus?

Atlantisz történetét – Platón műve szerint – a Kr. e. 640-ben született és 558 körül elhunyt athéni politikus, költő, hadvezér, bölcselő Szolón hallotta óegyiptomi utazása idején egy szaiszi paptól. Aki elmondta, hogy 9 000 esztendővel korábban, mintegy 11 500 évvel ezelőtt, az ógörögök által Héraklész oszlopainak nevezett tengerszoroson túl, a Totál-tengerben létezett egy óriási sziget, mely akkora volt, mint Líbia (ógörög szóhasználatban az észak-afrikai partvidék) és Kis-Ázsia együttvéve. Ezen a szárazulaton jött létre Atlantisz birodalma, mely hatalmát kiterjesztette a rajta túl fekvő nagy szárazföld egy részére, a szoroson belül pedig Líbiára egészen Egyiptomig, valamint Európára, egészen Türrhéniáig (az ógörögök így nevezték Etrúriát, az etruszkok földjét). A pap leírta a legendás birodalmat, annak és a korabeli Athénnak az államrendjét, majd elmesélte, hogy a szigetország megpróbálta leigázni a Héraklész oszlopain belüli összes földet, ám rendkívüli földrengések és özönvizek támadtak, eljött egy súlyos nap és éjjel, amikor Athén egész seregét elnyelte a föld, Atlantisz pedig a tengerbe merülve eltűnt.

A történet nem mentes az ellentmondásoktól, amellett keverednek benne az ógörög földrajzi nevek (pl. Héraklész oszlopai az óegyiptomi Totál-tengerével). De milyen mai földrajzi pontokat, területeket kell értenünk az utóbbiak alatt? Héraklész oszlopait általában a Gibraltári-szorost övező sziklákkal azonosítják. Ám ókori szerzők ugyanígy neveztek más földrajzi pontokat is, például a Peloponnészoszi-félsziget két déli félszigetét, a Ténaro- és Mélea-fokot, a Boszporusz fekete-tengeri kijáratát, s a sort folytathatnánk. De mi volt a Totál-tenger? II. Nékó fáraó parancsára Kr. e. 600 körül a hajózáshoz kitűnően értő föníciai tengerészek megkerülték Afrikát. Tehát a fentebb említett szövegösszefüggésben Héraklész oszlopain a Gibraltári-szoros fölé emelkedő sziklákat, a Totál-tengeren pedig az Atlanti-óceánt érthetjük. És az Atlantiszon túl fekvő nagy szárazföld mi lehetett? Önként adódik a feltételezés: az Újvilág. De eljutottak-e oda az óegyiptomiak? Egyértelműen nem bizonyított, ám a Mexikóban talált núbiai arcvonású szobrok (Núbia szoros kapcsolatban állt Egyiptommal) erre utalnak. Ám semmiképp nem fedezhették fel a bevezetőben leírt víz alatti romokat, melyek ráadásul nem a Platón által említett katasztrófák miatt kerültek a tenger alá. Az Atlanti-óceán alj­zatán lévő legfiatalabb üledékek pedig több tízezer évesek, így ott nem süllyedhetett el egy hatalmas sziget – valamilyen kataklizmaszerű esemény során – 11 500 évvel ezelőtt. Ráadásul abban az időben hol volt még Athén és Egyiptom?

Vagy a Földközi-tengerben feküdt Atlantisz? Krétától 100 km-re északra találhatók a Kr. e. 1450 körül felrobbant Szantorin szigetvulkán maradványai: Théra, Théraszia és Aproniszi szigete. A legnagyobbikon, Thérán, az akrotiri régészeti lelőhelyen Szpiridon Marinatosz görög archeológus a tűzhányókitörés során kidobódott vulkáni hamu- és horzsakőréteg alatt felfedezte egy jelentős nagyságú, szép és gazdag minószi város igen jó állapotban fennmaradt romjait, Kréta északi partján, az amnisszoszi lelőhelyen pedig a minószi birodalom legnagyobb kikötővárosának, a hadiflotta fő bázisának a maradványait – melyeket ugyancsak horzsakő és hamu takart be a Szantorin kitörésének idején. Krétán azonban nincsenek tűzhányók, csak az említett vulkán katasztrofális erejű kitörése pusztíthatta el a települést, mely erupció során a másodlagos magmakamra kiürült, és a hegy drámai gyorsasággal – egy nap és egy éjszaka vagy még rövidebb idő alatt – önmagába roskadt. A kataklizma szökőárat keltett, mely nagy pusztítást vitt végbe Kréta északi és keleti partvidékein. Közép- és Kelet-Krétát pedig már a cunami előtt vulkáni hamu lepte be, évekre lehetetlenné téve a termést. A kitörés mellett nagy erejű földrengés, majd fél évszázad múltán még egy katasztrofális földmozgás sújtotta a szigetet. Mindezek az események a minószi civilizáció összeomlásához vezettek. Az óegyiptomiak – akik szoros kereskedelmi kapcsolatban álltak a minószi Krétával – látták, miként omlik össze a szigetország gazdaságilag és politikailag. Marinatosz szerint pedig ez az összeomlás adta az alapját az Atlantisz elsüllyedéséről szóló óegyiptomi elbeszélésnek. Ezen elmélet szerint a Szantorin és Kréta volt Atlantisz (az előbbi fizikailag, míg az utóbbi gazdaságilag és politikailag roskadt magába). Galanopulosz görög szeizmológus aztán továbbfejlesztette a hipotézist. Feltételezte, hogy Szolón csak Platón műveiben beszélgetett a szaiszi pappal, a valóságban óegyiptomi feljegyzéseket olvasott, és összetévesztette a százas és az ezres számjegyeket kifejező hieroglifákat. S ha az ezresek helyére százasokat illesztünk, akkor 900 évvel Szolón egyiptomi útja előtt került sor Atlantisz „elsüllyedésére”, ami megfelel a kitörés időpontjának, s ha ugyanígy lekicsinyítjük Atlantisz méreteit, megkapjuk Krétáéit.

De akkor hogyan kerül be a képbe a Totál-tenger és az azon túli nagy földrész? Egy későbbi és egy ki tudja, miként megőrződött nagyon ősi emlék olvadt össze Atlantisz platóni leírásában? Kérdések, melyekre csak a jövő kutatói adhatnak válaszokat.

Lajos Mihály