Szabó Lőrinc: A becsi iskolakönyvtár

A szomszéd ház volt az iskola. A

tanítókisasszony már rég haza-

utazott, és nyáron át mi – a pap –

őriztük a kulcsait. Néhanap

ott ődöngtem; katáng, tökinda, gyom,

útilapu, pipacs az udvaron;

bent meg, a meszelt tanteremben, a

szünidő vastag csöndje és pora.

Néztem a fal ábráit, képeket:

„Ízeltlábúak”, „A hold”, „Négerek”,

„Afrika”… Az ablaktáblák között

néma pókok és éhen halt legyek

aszalódtak… Csend, napfény… Árvaság

vett körül, s mégis egy egész világ;

hát még mikor – újabb kulcs – nyílt a nagy

szekrény, és mintha egymagam a hat

osztály én lettem volna, félezer

könyv kiáltott rám, hogy olvassam el!

A versben csak becsinek nevezett iskolakönyvtár alighanem a tiszabecsi iskolakönyvtárat jelenti. Ez a Tücsökzene című verseskötet szerkesztettségéből is kiderülhet, hiszen egyes fejezetei egy-egy helységhez kötődnek,  A becsi iskolakönyvtárt pedig a Szatmár, Tiszabecs című költemény közelébe rendezte a költő. 

Ám itt, most, számunkra a vers második szava lesz a fontosabb: a „becsi” helyett az „iskolakönyvtár”. Sőt, az iskolakönyvtárnak is az a ritka, sajátságos helyzete kerül a figyelem középpontjába, melyet a nyári szünidő alatt tapasztalt meg ez a versbeli személy, akit nyugodtan azonosíthatunk a kisdiák Szabó Lőrinccel, hiszen a Tücsökzene életrajzi vonatkozása közismert. Az irodalomtörténet is ekként tartja számon.

Az iskolakönyvtár ritka és sajátságos helyzete pedig abban áll, hogy a nyári szünidő ideje alatt egészen másféle hatást gyakorol a kisdiákra. Mert nyáron, mikor nincs gyerekmozgás, háttérzsivaj, nincsenek tanárok, tanulók, akkor csak a „csend” és a „napfény” létezik, meg természetesen az „árvaság”, hiszen iskola is, könyvtár is egymagában, elhagyatva áll: mindenki nyaral.

Az élmény pedig – amit észlel ez a kisdiák – igencsak komoly terhet jelent a jövőjére nézve: „a meszelt tanteremben, a szünidő vastag csöndje és pora” mögül „félezer könyv kiáltott rá, hogy olvassa el”…

            Penckófer János