Oravecz Imre: Tűzőrség

2021. augusztus 22., 12:48 , 1071. szám

Csak magamat okolhattam,

túlbuzgóságból azt javasoltam Matyó Pistának,

kivel együtt elvállaltuk,

mikor a családjainkra került a sor,

hogy ne maradjunk a haranglábnál,

hol mások szoktak,

hanem keressünk egy magasabb pontot,

honnan beláthatjuk az egész falut,

 

így kerültünk a temetőtetőre,

hol olyan régiek voltak a sírok,

hogy már sehol se domborodott a felszín,

 

forró, száraz augusztusi éjszaka volt,

vadul ciripeltek a tücskök,

és mint óriási, szikrázó bura borult fölénk az ég,

és folyton hulltak róla a csillagok,

 

a fűre terítettük apám sofőrbundáját,

és arra feküdtünk,

Pista nemsokára elaludt,

de én egész éjjel virrasztottam,

mert hallottam, hogy lábak dobognak, futkosnak alattam,

és úgy féltem,

hogy mintha holmi tutaj volna, a bunda közepére húzódtam,

hogy ne érjen le a lábam,

és összekuporodva minden pillanatban azt vártam,

hogy megnyílik, és elnyel bennünket a föld.

 

 

 

Azonnal feltűnik a gazdagság, amit nagy természetességgel foglal magába Oravecz Imre Tűzőrség című költeménye. Először is itt a címadó szó. Belőle azonnal megértjük, hogy most egy olyan éjszakai ügyeletről hallunk, amit nyáron, rendkívüli hőség idején tartottak, és hogy egy ilyen komoly feladat esetét meséli el a költő.

A fennálló tűzveszély igen finom érzékeltetését találjuk a harmadik szakaszban. Erre utal a „forró, száraz augusztusi éjszaka”, aztán az ég, melyet egy „szikrázó burához” hasonlít a gyerekkorára visszaemlékező költő.

De az emlék kitörölhetetlenségét nem a rendkívüli szárazság és hőség veszélye adja, hanem a hely. A temetőtető: az a pázsitos rész, ahol tanyát vert a két fiatalember.

Azon a helyen „olyan régiek voltak a sírok, hogy már sehol se domborodott a felszín”. Ez a temetőtetői éjszaka és a múlt örök elevensége adja a kitörölhetetlen emléket. Mert egyszer csak megmozdult a föld. Úgy érezte ez a visszaemlékező, hogy alatta – és a közben elaludt Matyó Pista alatt – „lábak dobogtak, futkostak”, míg az égből „hulltak a csillagok”. Arról nem beszél, hogy ezt a „dobogást” és „futkosást” a szülőföld egykori – tűzőrséget tartó – fiai rendezték, ám az olvasó gondolja…

                Penckófer János