Tornai József: Az igazi nevünk
Az igazi nevünk
nem homo sapiens,
inkább mondjuk úgy,
hogy „homo duplex”.
Az igazi szívünk
állati-szellemi.
Igazi bensőnknek
nincsenek partjai.
Elválaszthatatlan
gyilkos a szelídtől,
ereinkből vérrel
méreg is dől.
Természetünkben harc
és ritkán a béke
egy javíthatatlan
szörny-lény keveréke.
Az is hős, ki gyilkol,
az is, kit megölnek.
Galaktikák, napok
nem ígérnek többet.
Annak a régi igazságnak ad új és saját hangot Tornai József, amiről elég sokan írtak már. Vörösmarty Mihály egyik helyen például „sárkányfog-veteménynek” mondja az embert, másik helyen így fogalmaz: „A Föld megőszült; / Nem hajszálanként, mint a boldog ember, / Egyszerre őszült az meg, mint az Isten, / Ki megteremtvén a világot, embert, / E félig istent, félig állatot, / Elborzadott a zordon mű felett / És bánatában ősz lett és öreg.”
Az sem mellékes, mit mond ebben a témában Szent-Györgyi Albert. Ő egyenesen „őrült majomnak” nevezi az embert. Nemcsak csodálatos tehát a homo sapiens, hanem borzasztó, rettenetes is. Hol egyik, hol pedig a másik végletes természetének enged. Nos, ezt a gondolatot viszi tovább Tornai József, amikor „szörny-lényeknek” nevez minket, akiknek neve: „homo duplex”.
Mit mondhatnánk? Bizony, van ebben valami. Sőt, ez bizony a színtiszta igazság. És hogy mit tehetnénk ellene, vagy mit várhatunk ügyünk jobbrafordulását illetően? Erről így vélekedik Az igazi nevünk szerzője: „Az is hős, ki gyilkol, / az is, kit megölnek. / Galaktikák, napok / nem ígérnek többet”...
Penckófer János