Az idősek napját méltatták Haláboron

2016. október 11., 13:44

Haláboron immár hagyománynak számít, hogy október első napjaiban méltatják az idősek világnapját.

Bevezetőjében Kádár Szílvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke, helyi kultúrfelelős, arról beszélt, hogy mai, rohanó világunkban, jó néha egy kis időre megállni, és meghallgatni azokat is, akiknek a fiatalabb generáció sokat köszönhet. Köszöntötte még a résztvevőket Péter Katalin, a helyi könyvtár vezetője, Jakab Lajos, helyi és badalói családorvos, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnökségi tagja, Tóth Győző, az UMDSZ Halábori Alapszervezetének elnöke is.

A műsor első felében megemlékeztek az aradi vértanúkról, majd a helyi iskola és akultúrcsoport tagjai az alakalomhoz illő versekkel, énekekkel és táncokkal köszöntötték az ünnepelteket.

(tamási)