A szomszédos országokban szavazhatnak majd az Ukrajnában élő oroszok

2016. szeptember 12., 18:28

Az Ukrajnában élő orosz állampolgárok számára „mindenesetre” megszervezték, hogy az Ukrajnával határos államokban voksolhassanak a szeptember 18-i parlamenti választások idején, miután Kijev megtagadta, hogy ezt az Ukrajnában működő diplomáciai képviseleteiken tehessék meg – jelentette ki Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke.

A RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva Pamfilova reményét fejezte ki, hogy az ukrán kormány megváltoztatja álláspontját, mert szerinte a kialakult helyzet „a legváratlanabb módon, bumerángként üthet vissza Ukrajnára”.

„Mindenesetre választási körzeteket szerveztünk az Ukrajnával szomszédos országokban, az ő beleegyezésükkel” – mondta.

Az ukrán külügyminisztérium szombaton közölte: nem tartja lehetségesnek az orosz Állami Dumába történő választások lebonyolítását az orosz külképviseletek helyiségeiben. A diplomáciai tárca azzal indokolta az álláspontját, hogy Moszkva Kijev tiltakozása ellenére az annektált Krím félsziget lakossága körében is megtartja a szavazást.

„Ukrajna külügyminisztériuma határozottan tiltakozott a megszálló államnál amiatt, hogy az ideiglenesen megszállt területeken választásokat szándékozik rendezni, mert ez ellentétes a nemzetközi joggal és Oroszország vállalt nemzetközi kötelezettségeinek megszegését jelenti” – közölte Kijevben a tárca szóvivője.

Jan Petersen, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) oroszországi missziójának vezetője az Izvesztyija című lapnak nyilatkozva közölte: az iroda nem küld megfigyelőket a Krímbe a vasárnapi orosz parlamenti választások alkalmából.

A hétfői lapszámban megjelent interjújában Petersen elmondta, hogy az ODIHR megfigyelői Oroszország minden régiójában jelen lesznek, de mivel „az EBESZ munkája a tagországok konszenzusán alapul, a Krím nem része a megfigyelésünknek”.

„Jelentésünkben semmi sem szerepel majd a félszigetről” – jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy a misszió elismeri-e a krími választások eredményét.

Oroszországban vasárnap választják meg az Állami Duma (a szövetségi parlament alsóháza) 450 képviselőjét, a ház tagjainak felét egyéni körzetben, a másik felét pedig országos pártlistáról. Az előrejelzések szerint mind az egyéni, mind a listás eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország marad a törvényhozás meghatározó frakciója. A választásokra 14 párt állított országos listát.

A Krímet és az Ukrajnában különleges státusú Szevasztopolt Oroszország 2014 márciusában foglalta el, és a még ugyanabban a hónapban megtartott helyi népszavazás nyomán „integrálta” is a területet. A félsziget elcsatolását csak Fehéroroszország, Afganisztán, Kuba, Észak-Korea, Nicaragua, Szíria és Venezuela ismerte el.

(MTI/Kárpátalja)