Elindult a Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő

2016. június 10., 10:59 , 805. szám

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a tavaly nagy sikert aratott Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő. A verseny kitűnő terepet biztosít az ifjú kárpátaljai zenésztehetségek nagyközönség előtti bemutatkozására, valamint nagyszerű csatornaként is szolgál a komolyzene és vidékünk lakói között. A klasszikus zenét népszerűsítő tehetségkutató vetélkedő első meghallgatására június 8-án a Beregszászi Művészeti Iskolában került sor, ahol az öt főből álló szakmai zsűri kiválasztotta azokat, akik a legtehetségesebbeknek bizonyultak, és továbbjutottak a középdöntőbe. Az idén a magas jelentkezői szám miatt szigorúbb mércével mérnek a vetélkedő ítészei, így csak azok juthatnak majd tovább, akik rendkívül tehetségesek, megütik a felállított mércét.

Bobály István, a Beregszászi Művészeti Iskola igazgatója a versennyel kapcsolatban elmondta, hogy az ilyen vetélkedőkre szükség van, hiszen közösségformáló erővel bír, és nem utolsó sorban megismerhetjük azokat a rejtett kárpátaljai zenésztehetségeket, akik zenei érzékükkel értékesebbé teszik vidékünk magyar közösségét.

Molnár Lászlótól, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkárától megtudtuk, hogy a tavalyi, első vetélkedő sikere jól tükröződik az idei vetélkedőre jelentkezettek számában, ugyanis tavaly 99-en jelentkeztek, az idén pedig már 237 zenészpalánta mérné össze tehetségét a Bartók Béláról elnevezett vetélkedőn. A versenyzők száma területi lebontás szerint: a Munkácsi járásból 7, az Ilosvai járásból 1, a Beregszászi járásból 34, a Nagyszőlősi járásból 45, a Felső-Tisza-vidékről 13, az Ungvári járásból 135 versenyző (itt két meghallgatás is lesz a magas létszám miatt) indul majd a legjobbnak kijáró díjért. A tavalyi vetélkedőhöz képest változás történt a korcsoportok besorolásában. Erre a lépésre azért volt szükség, mert a tavalyi évben a második korcsoportba sorolt jelentkezők száma túl magas volt, ami a másik két korcsoport jelentkezőszámához viszonyítva nehezebbé tette az ebben a kategóriában induló gyermekek dolgát, hiszen nem mindegy, hogy „valaki 7 közül lesz az első, második, netán harmadik, vagy 57 közül” – fogalmazott Molnár László. Így az idei vetélkedő korcsoportjai a következők: 5–10, 11–13 és 14–19 év. Annak megállapításában, hogy a jelentkező melyik korcsoportba tartozik, a jelentkezési határidő a mérvadó, ami idén május 16. volt. Aki eddig a napig betöltötte a 14. életévét, az a harmadik korcsoportban indul a győzelemért.

A meghallgatás alatt csak a szülő és a felkészítő tanár maradhatott a Beregszászi Művészeti Iskola előadótermében. A produkciókat elbíráló szakmai bizottság tagjai a vetélkedőn induló gyerekek régióit is képviselik: a Felső-Tisza-vidéket Ruszanyuk Ágnes, az Ungvári járást Roják Klára, a Nagyszőlősi járást Fedorkó Márta, a Beregszászi járást Holozsi Imre, a Munkácsi járást Pohareczki Eduárd képviselte a beregszászi zsűriben.

A meghallgatás után a zsűri eldönti, kik érdemesek a továbbjutásra. Az első akadályt sikeresen teljesítőket a szervezők telefonon értesítik majd, illetve a továbbjutók listája megtekinthető a Beregszászi Művészeti Iskolában (ez csak a beregszászi meghallgatáson részt vettekre vonatkozik).

 

A beregszászi után még három meghallgatás lesz a következő időpontokban és helyszíneken:

  • Június14., Nagyszőlős, Művészeti Iskola – a Nagyszőlősi járásból és a Felső-Tisza-vidékről jelentkezőknek.
  • Június 17., Ungvár, Művészeti Iskola – az Ungvári járásból jelentkezők első csoportja részére.
  • Június 21., Ungvár, Művészeti Iskola – az Ungvári járásból jelentkezők második csoportja részére.

A meghallgatások minden alkalommal közép-európai idő szerint 10.00 órától kezdődnek.

rsz