A magyar kultúra ünnepe túlmutat a határokon

2016. január 22., 16:04

Kortárs kárpátaljai művészek alkotásaiból nyílt kiállítás Keresztmetszet címmel csütörtök délután a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. A mintegy 30 – a magyarok mellett ruszin és ukrán – művész alkotásait felvonultató tárlatot Magyarországon elsőként Miskolcon láthatja a közönség.

„Ez egy olyan válogatás a kárpátaljai művészek alkotásaiból, ahol a magyar mellett ruszin és ukrán alkotók is vannak. Ők azok, más művészekkel egyetemben, akik napjaink kultúrájának alkotói, formálói. Nélkülük magyar és egyetemes művészetről nem lehet beszélni” – köszöntötte házigazdaként Kiss Gábor alpolgármester a kárpátaljai vezetőket és a képeiket, szobraikat Miskolcra elkísérő művészeket, akik eljöttek, hogy a magyar kultúra napja alkalmából közösen ünnepeljenek a miskolciakkal.

„A tárlat bemutatja azt, hogy Kárpátaljának milyen kultúraformáló hatása, ereje van, s a festményeken, plasztikákon keresztül láthatjuk, hogy a magyar kultúra ünnepe is túlmutat a határokon – államok és egyének közötti, látható és láthatatlan határokon is” – fűzte hozzá Kiss Gábor.

„Miskolcon a magyar kultúra napját egyebek mellett kiállítás-megnyitókkal ünnepeljük. S hogy mit is jelent számunkra a kultúra? Amikor művészeti értékek jönnek létre, de nagyon fontos az is, hogy szokások, hagyományok alakuljanak ki. Ilyen nálunk a Mazsaroff-díj átadása. S attól válik igazán kultúrává valami, hogy ez a hagyomány beépül egy város életébe s az emberek értékrendjébe” – fogalmazott az alpolgármester.

Jurij Hleba, a Kárpátalja Megyei Államigazgatási Hivatal Kulturális Osztályának vezetője hangsúlyozta, a tárlat ékes bizonyítéka annak, hogy a történelmünk és a kultúránk közös, hiszen – mint fogalmazott, egy több száz éves közös történelem által kialakított kultúra nem osztható két részre.

Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja elmondta, a kárpátaljai festők tárlatát az Ungvári Magyar Főkonzulátus szervezésében láthatják az országban első ízben a miskolciak. A több mint 70 festményt magába foglaló Keresztmetszet anyagát a tervek szerint további magyar nagyvárosokban is megtekinthetik majd az érdeklődők.

A kárpátaljai festőiskola egyedi, színes, kiemelkedő művészeti közösség, Kárpátalja képzőművészeinek népszerűsége és elismertsége túlterjed a régió határain, művészetének külön etnikai, lokális, időbeli sajátosságai vannak, melyek gyökerei Kelet-Közép-Európa e köztes terének, az ott élő népek szellemi egzisztenciájának történelmi rétegeiben rejlenek.

A miskolci kiállítás február 21-ig látogatható a Miskolci Galéria Rákóczi-házában.

(minap.hu/VV)