Sírva nevetős tanévkezdés

2015. szeptember 2., 10:25 , 764. szám

A kárpátaljai magyar pedagógusok egyik szeme sírhatott, a másik nevethetett az idei tanévkezdés okán. Öröm, hogy a sok szűkös esztendő után az előzetes becslések szerint idén ismét nő a magyar elsős diákok száma az előző esztendőhöz képest. Másrészt pedagógusból és tankönyvből egyaránt komoly a hiány iskoláinkban.

A pontos diáklétszám még nem ismert, hiszen sok nebuló csak ezekben az órákban-napokban „találja meg” a saját iskoláját. Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) irodavezetője érdeklődésünkre elmondta, adataik szerint tavaly 1825 elsős kezdte meg a tanulást a megye magyar tannyelvű oktatási intézményeiben, s az eddig beérkezett nem végleges adatok alapján minden okuk megvan feltételezni, hogy idén ennél több gyereket írattak szüleik magyar iskolába. Látványos – bár sajnos általánosnak nem mondható – növekedést produkált e tekintetben a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola, ahol a tavalyi 56 elsős után idén százon felüli gyermeklétszámmal kalkulálnak, ami azt jelenti, hogy az előző évi kettővel szemben ebben a tanévben négy első osztályt indíthatnak! Jellemzőbb, de nem kevésbé örvendetes a Tiszakeresztúri Általános Iskola esete, ahol a tavalyi hattal szemben idén nyolc apróságot iskoláztak be, vagy a Palágykomoróci Általános Iskoláé, mely idén 13 elsőssel büszkélkedhet az előző évi kilenc után az egyelőre nem hivatalos adatok szerint.

A gyermeklétszám növekedésének okairól nagyon óvatosan nyilatkoznak a szakemberek. Minden jel arra utal azonban, hogy a demográfiai mutatók alakulásán túl ugyancsak hozzájárult az elsősök „szaporodásához”, hogy egyre több magyar szülő ismét a magyar iskolát részesíti előnyben az ukránnal szemben. Bár, mint utaltunk rá, még váratnak magukra az adatok, de szintén az iskolaválasztási trend változását jelzi, hogy jó néhány szülő korábban ukrán iskolába adott gyermekét most magyar oktatási intézménybe íratja át. Így a magyar iskolákban mostanság nemcsak az elsősök létszáma növekszik.

Képzelhetjük, hogy pedagógusaink csöppet sem bánják a gyermeklétszám növekedését, sőt… Pedig megszervezni az oktatásukat idén sem lesz egyszerű.

Az egyik nagy gondnak a tanárhiány mutatkozik. Berki Károly érdeklődésünkre megerősítette, hogy több iskolától érkezett már hozzájuk ezzel kapcsolatos megkeresés. Ottjártunkkor, hétfőn reggel a KMPSZ irodaigazgatója éppen a nagypaládi iskola igényét iktatta, ahová fizikust, informatikust és angoltanárt várnak. Elmondása szerint a megye sok iskolájában hasonló a helyzet. Hozzáteszi: ugyan nem a KMPSZ feladata az iskolák kádergondjainak megoldása, ám természetes, hogy szívesen segítenek a „munkaközvetítésben” alapszervezeti hálózatuk segítségével, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bevonásával, amely naprakész nyilvántartást vezet végzőseiről.

Ugyancsak gondot jelent manapság a magyar tannyelvű oktatási intézmények elégtelen tankönyvellátása. Berki Károly szerint korábban sem volt ritka, hogy az iskolák jelezték tankönyvigényeiket a pedagógusszövetségnek, amely közvetíteni tudta ezeket a kéréseket azokhoz az iskolákhoz, ahol egy-egy tankönyvből esetleg némi felesleg mutatkozott, a hiány nagyságrendje azonban ma már végérvényesen meghaladja a lehetőségeiket. Néhány napja Varga Béla, a Szvit Kiadó ungvári magyar tankönyvszerkesztőségének vezetője lapunkban megjelent cikkében már jelezte, hogy súlyos gondok támadtak a 4. és 7. osztályos tankönyvek idén esedékes kiadásával, miközben az ukrán gazdaság összeomlása miatt az állam tavaly a beütemezett 4. és 6. osztályok közül csak a 6. osztályos tankönyvek kiadását finanszírozta.

Jó hír viszont a sok gond közepette, hogy a Rákóczi Szövetség beiratkozási programja keretében Kárpátalján a Felső-Tisza-vidék 100 iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban az ősz folyamán.

hk