Magyar választókörzetért folyamodott a kormányzó

2014. szeptember 2., 17:59

„Tekintettel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kérelmére, Valerij Luncsenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke folyamodványt juttatott el Ukrajna elnökéhez és a Központi Választási Bizottsághoz, hogy választói jogaik érvényesítése tekintetében vegyék figyelembe Kárpátalja nemzeti kisebbségeinek érdekeit, köztük a magyarokét, akik egy tömbben élnek Kárpátalja megye Beregszászi és Nagyszőlősi járásaiban” – áll egyebek mellett a megyei állami adminisztráció (ODA) hivatalos honlapján ma megjelent közleményben.

Az ODA sajtóközpontja által jegyzett írás emlékeztet, hogy Ukrajna törvénye Bizonyos ukrajnai jogszabályi rendelkezések módosítása a választások lebonyolítására vonatkozó kérdések tökéletesítésével összefüggésben második részének 3. pontja értelmében az egymandátumos választókörzetek határait a közigazgatási-területi egységek határainak, a territoriális közösségek érdekeinek, valamint annak figyelembevételével határozzák meg, hogy élnek-e nemzeti kisebbségek az adott területen.

„A kárpátaljai magyar nemzeti közösség választójogának érvényesítése érdekében, hogy megadassék nekik az érdekképviselet Ukrajna Legfelsőbb Tanácsában, Valerij Luncsenko a Központi Választási Bizottság 2012. április 28-i № 82-es rendeletének, Az állandó jellegű egymandátumos választókörzetek létrehozásáról Krím Autonóm Köztársaságban, a megyékben, Kijev és Szevasztopol városokban módosításáért folyamodott külön egymandátumos választókörzet létrehozása végett Kárpátalja megye Beregszászi és a Nagyszőlősi járásainak határain belül” – olvasható a sajtóközleményben.

(carpathia.gov.ua/Kárpátalja)