Nyilatkozat

2014. július 29., 20:10

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyugtalanságát fejezi ki a kelet-ukrajnai eseményekkel kapcsolatban. Szövetségünk mélységesen elítéli az erőszak minden fajta megnyilvánulását a területen. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi háborús helyzet konszolidálása csak kompromisszumok megkötésével lehetséges. Az állam vezetőinek meg kell találniuk azokat a megoldásokat, amelyek végre a lakosság akaratának megfelelően stabilizálhatják az országot és annak régióit. Mielőbb véget kell vetni a vérontásnak, amely már így is rengeteg áldozattal járt.

Szövetségünk aggodalmát fejezi ki a részleges mozgósítás harmadik szakaszának elindítása kapcsán. A kárpátaljai magyarság számára, mint minden ukrán állampolgár számára, jelenleg a biztonság kérdése a legfontosabb, elvárjuk az illetékes hatóságoktól, hogy szolgáltassanak megfelelő és hiteles információt, és tájékoztassák a lakosságot a sorozás állapotáról. Kérjük az illetékes szerveket, hogy cseréljék le a március óta a műveleti zónában szolgálatot teljesítő kárpátaljai katonákat. Követeljük, hogy ismertessék meg a rotáció ütemtervével a katonák hozzátartóit.

Felszólítjuk az illetékeseket, hogy mielőbb tiltsák meg a felkészületlen 18-20 éves ifjak részvételét a katonai műveletekben, továbbá, hogy a megyéből behívott tartalékosokat ne vigyék az ország háborús övezetébe. Úgy véljük, hogy a harci cselekményekbe csak a hivatásos katonai és rendvédelmi állományt kell bevonni. A férfiak tömeges behívása további károkat okoz az amúgy is tovább gyengülő gazdaságnak.

Felhívjuk az illetékesek figyelmét arra, hogy a menekültek elhelyezését dekoncentráltan eszközöljék, s figyeljenek oda arra, hogy az ne változtassa meg az etnikai arányokat. Érthetetlen számunkra, hogy amíg a kárpátaljai fiatalokat behívják a hadseregbe, addig a kelet-ukrajnai hadköteles férfiak nálunk menekült státuszt élveznek, és mentesülnek a behívástól.

Mindenkit felszólítunk arra, hogy tegyen meg mindent az ukrajnai katonai konfliktus békés rendezése érdekében!

Bízunk benne, hogy Ukrajna mielőbb ki fog lábalni a válságból, s egy olyan jogállam jön létre, amelyben tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait is.

 

Ungvár, 2014. július 29.

 

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
és a kárpátaljai történelmi egyházak