Munkácsi panoráma látható a Feszty-körképen

Kilátót avatott a KMKSZ a kendereskei magaslaton

2013. szeptember 26., 03:53 , 663. szám

Szeptember 21-én a Munkács keleti részén található kendereskei magaslaton ünnepélyes keretek között adták át a Feszty-panoráma-kilátót, melyet a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete a magyar Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával hozott létre. A kilátó közepén elhelyezett betonkörben tizenhat trapéz alakú bazalttáblát helyeztek el, melyeken a körkép gravírozott másolata látható. A képet úgy tájolták, hogy a gravírozott képen látható hegyek és azok eredetije pontosan egy irányban legyenek, és könnyen összehasonlíthassa azokat bárki.

Feszty Árpád ismert festő barátaival 1892 és 1894 között alkották meg A magyarok bejövetele című, hatalmas, 15x120 méteres körpanorámaképet, amelyet először 1894. május 13-án mutattak be Budapesten. A hányatott sorsú monumentális körkép közismert világszerte, de az nem volt ismert vele kapcsolatban, hogy a hátterét Munkács város környékének szinte matematikailag pontos panorámája adta. Popovics Béla munkácsi tanár és helytörténész 1996-ban járt a Csongrád megyei Ópusztaszeren, a Nemzeti Történelmi Emlékparkban, ahol 1995-től megtekinthető a körkép, és rögtön észrevette a Feszty-körkép dombjai és a Munkács környéki magaslatok közötti hasonlóságot. Tanulmányozva a korabeli munkácsi újságokat, kiderítette, hogy 1892 szeptemberétől a körképen dolgozó művészek Munkácson tartózkodtak, Feszty Árpád mellett többek között Mednyánszky László, Ujváry Ignác, és később csatlakozott hozzájuk a tájképeiről híres Spányi Béla is. Mint később fogalmazott: „Csodálatos érzés volt szinte méteres pontossággal behatárolni azt a helyet, ahol a körkép vázlatai készültek. Erről a helyszínről ugyanis a tájoló precizitásával lépésről lépésre beazonosítható a körképen megrajzolt táj, olyannyira, hogy gyakorlatilag pontosan egymásra helyezhető a Feszty-körkép és a lefényképezett munkácsi panoráma. …”

A kendereskei Feszty-panorámakilátóról egyébként tiszta időben Munkácsnak és környékének csodálatos panorámája tárul a kiránduló elé, ahogy ezt az ünnepélyes megnyitón megjelentek is megcsodálhatták. A megnyitó ünnepségen Paulovics Tamás szavalta Kovács Vilmos Verecke című versét, majd a kilátó megépítését kezdeményező Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, többek között dr. Pákozdi Csabát, a Külügyminisztérium Nemzetközi és Kisebbségi Jogi Főosztályának vezetőjét, Nagy Bercelt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Állámtitkárságának vezetőjét, Kiss Attilát, a Pest Megyei Kormányhivatal kabinetfőnökét, dr. Kiss Róbertet, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatási vezetőjét, Bacskai József ungvári magyar főkonzult, dr. Nagy Petronella beregszászi magyar konzult, Kovács Miklóst és Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét és alelnökét, Mikola Dubot, a Kölcsényi Nagyközségi Tanács elnökét, Majnek Antalt, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökét, Marosi István görögkatolikus lelkészt, Orosz Ildikót, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Popovics Pált, a KáMCSSZ elnökét, Oroszi Pált, a Keresztyén Orvosok Szövetségének elnökét, Kulin Zoltánt, az ungvári televízió vezérigazgató-helyettesét.

Dr. Pákozdi Csaba ünnepi beszédében így fogalmazott: „A mű Ópusztaszeren és Kendereskén, a művészt megihlető Munkács környéki lankákon ugyanazt sugallja – lehet magyar megújulás, lehet magyar újjászületés!”

Nagy Bercel irodavezető a megvalósult remény ünnepének nevezte a Feszty-kilátó átadó ünnepségét, majd ismertette a hallgatósággal a magyar polgári kormány külhoni magyar örökség megóvását felvállaló sikeres programjának eredményeit. Elmondta, hogy a magyar kormány az egész világon támogatja a kendereskeihez hasonló emlékhelyeknek a helyreállítását és létrehozását.

Mikola Dub, a Kölcsényi Nagyközségi Tanács elnöke, amelynek része többek között Kendereske község is, a faluról beszélt az ünnepség résztvevőinek, és mindenkit biztosított arról, hogy a helyi tanács a jövőben is támogatni fogja a kultúrtörténeti emlékhelyek kialakítását.

Kiss Róbert, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatási vezetője a panoráma láttán meghatódottságának és csodálatának adott hangot. Kijelentette: „Verecke, Munkács és Ópusztaszer sorsa és üzenete közös és azonos…”

Az eseményhez igazodva a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség és annak Bodnár Gábor Jótékonysági Alapítványa, a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezett egy emlékkonferenciát is a munkácsi Rákóczi-kastélyban A Feszty-körkép – a munkácsi panoráma címmel, ahol Csatáry György történész, főiskolai tanár a Munkácshoz kötődő honfoglaláskori emlékhelyekről, illetve a város milleneumi eseményeiről tartott előadást. Kiss Róbert az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark kialakulásának történetéről beszélt, valamint a körkép elkészülésének dokumentált részleteit ismertette. Popovics Béla a korabeli munkácsi sajtóból megismert tényeket ismertette, majd Matl Péter munkácsi szobrászművész, a vereckei és ópusztaszeri honfoglalási emlékművek alkotója az emlékművek színbólumrendszeréről beszélt. Végül Gallov József építészmérnök, a kilátó tervezője elmondta, hogyan készült el a mostani kilátó.

Badó Zsolt