Kitüntették a derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttest

2013. augusztus 23., 02:00 , 658. szám
A díj idei kitüntetettjei

Tíz szervezet képviselője, illetve személyiség, köztük a derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkártól kedden Budapesten, a Magyarság Házában tartott ünnepségen.

Semjén Zsolt köszöntő beszédében az 1995-ben, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett alapított, a kormányfő által odaítélt elismerésről szólva elmondta: azt azok kapják, akik helyi közösségüket szolgálva sokat tettek az egyetemes magyarság megmaradásáért. Hozzátette, Szent István a kereszténység fundamentumára építette fel a magyar államot, a többé-kevésbé szétesőben lévő törzsi területből szervezett államot, „közjogi abroncsot adott a magyarságnak”. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ma is feladat a nemzet közjogi egyesítése

A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják meg. Az idén Kárpátaljáról a derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes részesült az elismerésben. A több mint 60 tagú hagyományápoló tánccsoport nevében Korolovics Zsolt művészeti vezető vette át a díjat.

(MTI/szcs)

A munkácsi járási Dercen községben már 38 éve működik a különösen szép koreográfiájú táncairól nevezetes Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes. Az együttes az idő múlásával „megfiatalodott”, de hírneve nem csorbult, sőt, a napokban igazán rangos elismerést kapott: a magyar miniszterelnök a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki az együttest, amihez szívből gratulálunk.

A derceni Gyön­gyösbokréta Néptáncegyüttes 1975-ben alakult meg. Az együttes létszáma akkoriban volt a legnagyobb: 60-70 emberből állt. 1980-ban sikerült elnyerniük Ukrajnában a „népi együttes” címet, ami akkoriban nagy elismerés volt. Számos helyen felléptek az egykori Szovjetunió távoli vidékein, s tévéfelvétel is készült az együttesről. Ebben nagy szerepe volt Szávina-Balla Ilonának, a helyi művelődési ház akkori vezetőjének, Ukrajna érdemes művészének, aki 40 évnyi munka után, 2005-ben ment nyugdíjba. A művelődési ház élére Korolovics Valéria került, a ma már jobbára gyerekekből álló együttes koreográfusa pedig férje, Korolovics Zsolt lett.

Az elmúlt években többször szerepeltek nagy sikerrel Pécsett a minden év őszén megrendezésre kerülő Határon Túli Magyarok Fesztiválján, ugyancsak sikerrel léptek fel többek között Sárospatakon, Zircen, Budapesten több ízben is. Rendszeresen részt vesznek Kijevben az országos ukrajnai nemzetiségi fesztiválon, ahol a kárpátaljai magyarságot képviselik. Felléptek a Duna TV által is közvetített Európa-napi rendezvényen Nagyszőlősön, a Nagydobronyi Újkrumplifesztiválon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által Benében szervezett Aréna Sátortáborban, falunapokon, valamint több országos és nemzetközi fesztiválon Ukrajnában és külföldön.

Az együttes szívesen fogad meghívásokat falunapokra, koncertekre, illetve bármilyen kulturális programra.

További sok sikert és eredményes munkát kívánunk.

F. Zs.