József Attila: Nem én kiáltok
Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Simulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe –
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!
Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.
Egy fiatalember, a tizenkilenc esztendős József Attila alkotása a Nem én kiáltok című költemény, ám a szerző fiatal kora ellenére nem tekinthető zsenge műnek ez a vers. A Nem én kiáltok mindjárt két olyan sorpárt is magába foglal, melyek mély filozófiai tartalmukkal hívják föl a figyelmet magukra. A „Légy egy fűszálon a pici él, S nagyobb leszel a világ tengelyénél” sorpár jelentése abban áll, hogy az embert nem az általa vállalt szerep nagysága, hanem az elvállalt szerep maradéktalan betöltése minősíti. Tehát a legegyszerűbb-legkisebb dolog magas színvonalon történő művelése kiemelheti az embert. A „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat” sorpár pedig szépséges megfogalmazása annak a filozófiai állításnak, miszerint a személyiség – az „én” – nem önmagába zárt individuum, hanem embertársai és a világ iránt nyitott valaki. De mindezen túl azt is jelenti természetesen, hogy sosem lehet helyes az önmagunkról alkotott önkép, azt ugyanis mindig embertársaink igazítják ki helyesre, valóságosabbra…
Penckófer János