Villám csapott egy csongori házba

2012. május 11., 10:00 , 591. szám

Hőmérsékleti rekordokban bővelkedő, szeszélyes időjárás jellemezte az elmúlt két hetet, villámtevékenységtől és erős széltől kísért zivatarokra is gyakran sor került.

Az elmúlt hét utolsó négy napján gyakran sötétült el az ég, az emberek többsége ennek láttán az aranyat érő májusi esőben reménykedett. Eső helyett azonban legtöbbször csak erős szél és villámlás, néhol pedig jégeső érkezett, számos települést „megsarcolva”. Az elemek tombolásának következtében fák dőltek ki, házak tetőzete károsodott. Villámcsapás okozta kárra is volt példa, mégpedig a munkácsi járási Csongor községben. Nagy Sándor iskolaigazgatótól, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnökétől megtudtuk, a településen csütörtök este szenvedett kárt egy lakóház. A villám a tetőtartón, az áramszolgáltatást a házba bejuttató elektromos vezetéknél csapott be, lyukat ütve a falba is. A csapás következtében a házban az összes elektromos vezeték, valamint minden bekapcsolva lévő elektromos készülék kiégett. A ház szerencsére nem égett le, az anyagi kár azonban jelentős.

F.Zs.