2012. április 13.
Mi Atyánk – Mindennapi kenyerünk
„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Mt 6,11)
A kenyér kérése a Mi Atyánk negyedik kérése. Az után, hogy Isten központba helyezését („Szenteltessék meg a Te neved”), az Ő országának elterjedését („Jöjjön el a Te országod”), és az akaratának a meglétét („Legyen meg a Te akaratod”) kérjük, az imádság a földre irányítja a tekintetünket. Istennek gondja van a mi testi szükségleteinkre is. A „Mit kérünk?” kérdés alapján elemezzük ki ezt az igét!
Mi az, amit kérünk? Kenyér. Ami a fizikai megélhetéshez szükséges. Itt nem felesleges luxusról (plazmatévé, hifitorony, arany nyaklánc stb.), hanem a szükséges megélhetésről van szó. Nem keresztyéni dolog a szükségtelen luxus felhalmozása, miközben mások szükséget látnak. A szükségtelen luxussal másokat fosztunk meg a mindennapi kenyértől. A teljes életünkhöz szükséges dolgokat kérhetjük az Istentől.
Veszély, amikor innen, a földi dolgok kérésétől kezdjük az imádságunkat. Pedig a Mi Atyánkban ez a negyedik kérés a lelkiek után van, nekünk általában csak a testiek a fontosak. Pedig mindig a láthatatlanból áll elő a látható. A hétköznapokban is előbb kell, hogy hit, remény, szeretet, erő, bölcsesség, hűség, becsület, áldozatkészség legyen, azután van valóságos és tiszta kenyér. Ha nem a tiszta lelki dolgokból (becsület, hűség, áldás) áll elő a kenyér, akkor az megkeseredik és éhesen hagy. Midig hiány marad utána. Nem jó lelkiismerettel eszi meg az ember a nem értékkel szerzett kenyeret.
Isten a kenyér forrása. Tőle kérjük. Következmény: a világtól való függetlenség; Istennek mint kenyéradónak való kiszolgáltatottság (mert az ember mindig annak van kiszolgáltatva, aki a kenyeret, a megélhetését biztosítja). Itt megvalljuk, hogy Isten adja és Ő veszi el a kenyeret, tehát Tőle kell egyedül félnünk. Földi teremtménytől megvonhatjuk a bizalmunkat, de Istenbe mindig vethetjük. Tehát minden világi ellenvéleménytől függetlenül engedelmeskedhetünk az Istennek, hozhatunk akár zsebbevágó döntéseket is, mert nem a világ tart el bennünket, hanem az Isten. Volt egy illető, aki a volt rendszerben egy hiánycikkeket forgalmazó cégnél raktáros volt. Tehát „jutott is, maradt is”. Ez az illető a rendszerváltás időszakában az Istenhez tért. Megértette, hogy nem művelheti tovább szürke ügyleteit. Elhatározta, hogy otthagyja a jól jövedelmező munkáját. Mindenki (a családból is) tiltakozott és bolondnak nézte az illetőt („Hogy fogsz megélni?”, „A lányodat ki kell stafirungolni!”, „A fiadnak ház kell!” stb.). Az illető érezte a döntésének súlyát és tudta, hogy ez most nagy hitpróba a számára. Meghozta a döntést. Otthagyta az állását. Aztán Isten gondoskodott arról, hogy egy másik állása legyen. Az előző cég a rendszerváltással hamarosan megbukott, a másik állásában pedig egész magas pozícióba került. Merjünk Isten mellett dönteni a világgal szemben is, mert nem a világtól, hanem az Istentől kapjuk a megélhetést.
A kenyér a bűnbocsánat jele. Azért pont a kenyér szimbolizálja Krisztus megtört testét, a bűnbocsánatot, mert mindenkinek naponta szüksége van a kenyérre, és mindenkinek naponta szüksége van a bűnbocsánatra. A családnak kiadott mindennapi étel mellé adjuk ki a mindennapi bocsánatot is. Ne feküdjünk le bocsánatkérés és bocsánatadás nélkül („le ne menjen a nap a ti haragotokkal”). Ezért következik a bűnbocsánatkérés („és bocsásd meg a mi bűneinket, mint ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”) közvetlenül a mindennapi kenyér kérése után. Nem tudunk bűnbocsánat nélkül élni, mint ahogy nem tudunk kenyér nélkül élni. Napi bűnbocsánat nélkül tönkremegy az egyéni hitéletünk és a közösségi életünk, fejlődésünk és jövőnk, emlékeink és múltunk.
Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor
