A félelmetes magyar íj
Múltunk tárgyai
"A magyarok nyilaitól ments meg...", "mint hegyekből támadó forgószél..." Azt hihetnénk, mindent elmondanak ezek az unásig ismételt korabeli idézetek a magyarok hadviseléséről, íjászművészetéről, lovasíjász harcászatáról.
A valóság azonban az, hogy a források szegényesek és gyakorta torzítanak. Honfoglalásunk korának európai viszonyai nem kedveztek a mai mércével mért objektív történetírásnak. A középkor egyik legsötétebb szakaszáról van szó, ráadásul a majd három emberöltőn keresztül tartó európai magyar kalandozások is erős sértettségérzetet keltettek a helyi lakosságban - mutat rá a karahun.hu internetes honlap.
Milyen volt hát a honfoglaló magyarok fegyverzetének meghatározó eleme, a visszacsapó íj? A kérdésre csak a 20. századi régészeti leletek értékelése adott többé-kevésbé kielégítő választ. Az 1920-as években nagy számban tártak fel X. századi sírokat. Az archeológusok a sarkantyúk, szablyák és egyéb leletek között hosszú és keskeny csontlemezeket találtak. Senki sem tudta, mire valók, amíg Cs. Sebestyén Károly rá nem jött, hogy szerepük az íj markolatának és szarvainak megerősítése volt - írja a témát feldolgozó tanulmányában Csikós Bálint.
A felfedezést követően vált nyilvánvalóvá, hogy a magyar íj egy ázsiai visszacsapó íj. Ezután Sebestyén megpróbálta meghatározni a fegyver pontos alakját, ami különösen nehéz volt, hiszen ebben az időben még nem készítettek a sírokról rajzokat, így a lemezek eredeti elhelyezkedése sem volt ismert. Emiatt a rekonstrukció során az abban az időben még mindig használatos ázsiai íjakra kellett támaszkodjon. Végül úgy döntött, hogy a leajzott íjkarok a markolat és a szarv között egyenesek kellett, hogy legyenek. A karok szöge a markolatnál a középső csontlemezeken látható volt, míg a kar és a szarv közötti szög egy számítás eredménye, mely arra a feltételezésre épül, hogy a húr csak a húrtartónál ér a szarvakhoz.
Sebestyén leírásai felkeltették a Gödöllői Agrártudományi Egyetem egyik tanárának, Fábián Gyulának a figyelmét. Ő akkor már régóta foglalkozott íjászattal, és a magyar íj különösen lázba hozta. Sebestyén elvi rekonstrukciója választ adott az alapvető kérdésekre, Fábián Gyula azonban többet akart megtudni. Úgy gondolta, hogy csak a kísérleti régészet válaszolhatja meg a kérdéseit, ezért elhatározta, hogy elkészíti az íj másolatát. Végül több mint egy tucatot készített. Úgy találta, hogy az íj magja számára legjobb a juhar. A hátoldalhoz szarvasínt használt, a hasoldalt magyar szürke marha szarvával borította és szarvasagancsot használt a csontlemezekhez. A legtöbb eredménye alátámasztotta Sebestyén rekonstrukcióját. Az egyetlen különbség a felajzatlan íj alakjában volt. Fábián sokkal kisebb mértékben reflexelt íjakat épített, így csökkentve a karok kicsavarodásának veszélyét, azonban ezzel együtt csökkentve az íj hatékonyságát is, véli Csikós Bálint.
Hosszú ideig nem lehetett eldönteni, melyik forma volt helyes. Ma néhány újabb felfedezés azt mutatja, hogy Sebestyén rajza közelebb állhat a valósághoz. Moscsevaja Balka (Észak-Kaukázus) területén egyéb jól megőrződött tárgyak mellett két szinte sértetlen íjat találtak egy temetőben, melyeket a VIII. század első felére datálnak. Abban az időben a közeli területet magyar törzsek uralták, melyek az Észak-Kaukázust is magába foglaló Kazár Birodalomhoz tartoztak. A két íj csontlemezei és egyéb, a temetőben talált eszközök nagyon hasonlítanak a magyar temetőkben talált leletekhez. Elég nyilvánvaló a következtetés, hogy a magyar íjak formája hasonló lehetett.
Révész László régész 1987-ben három temetőt tárt fel Karoson (Északkelet-Magyarország). A több igen jelentős lelet között megtalálta a szokásos vékony csontlemezeket is. A csontlemezek pontos helyzetét csak két sírban tudta megmérni. Révész felkérte Szöllősy Gábort, hogy készítse el az íjak másolatait, amelyek el is készültek. A rajzos rekonstrukciót Csikós Bálint készítette el. Húzáshossznak 76 cm-t választott. Ez hosszú ázsiai húzásnak felel meg, amennyiben feltételezzük, hogy az átlag magyar férfi magassága a X. században körülbelül 160 cm volt.
Napjainkban számosan próbálkoznak a honfoglalás kori magyar harcművészet, ezen belül az íjászat hagyományainak feltárásával és ápolásával. Az önálló tradicionális magyar harcművészeti stílus újjáélesztésére tett legnépszerűbb és legteljesebb kísérlet az úgynevezett Baranta (Böllön). "Szűkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres és pusztakezes harcművészeti irányzat - olvasható a dunakanyar.net című honlap ismertetőjében. - Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának." A Baranta szerves része az íjászat, a lovas íjászat is.
A lovasíjászat napjainkra Japánon és Koreán kívül sehol sem maradt fenn megszakítás nélkül, de a lelkes újrafelfedezőknek köszönhetően sportként és a hagyományok felelevenítéseként az utóbbi évtizedekben ismét terjedőben van a magyarlakta területeken, így Kárpátalján is megjelentek az első csírák.
hk
