Fecskedal
Gergővel ülünk a házuk tornácán. Trécselünk. Közben a fáradhatatlanul buzgólkodó fecskepárt figyeljük. Szorgalmasan hordják az eleséget az eresz alatt cseperedő négy fiókának.
A fiú márciusban ülte meg az ötödik születésnapját. Komoly képpel szürcsölgeti a bodzaszörpöt és közben hangosan töpreng.
- Hogy talál ide minden évben a fecske? Honnan ismeri meg a várost, a házunkat, a fészkét? Honnan tudja, hova kell repülnie?
A nagymama tálcán hozza az újabb adag bodzaszörpöt és mellé az aprósüteményt. Oktatóan szól közbe:
- Azért tudja a fecske, hova kell hazajönni, mert okos. És azért okos, mert sokat tanul. Állandóan tanul.
- Hol tanul, nagyi?
- Hát... Afrikában. Ahol a telet tölti, Ott nem csak szórakozik. Rengeteget tanul is...
A nagyi ezzel befejezi rövid értekezését és fordul a házba. Pedig - látom - Gergőnek lenne még hozzá néhány fogas kérdése ezzel a fecsketanulással kapcsolatban.
Pár nap múlva nagy rössel nyitja rám az ajtót. Kezében egy cipősdoboz. A dobozban fecskefióka remeg.
- A testvérei már kirepültek. De ő még nem tudott. Kipottyant a fészekből. De én majd felnevelem. Már fészket is csináltam neki! - mutatja a doboz fenekére szórt fűszálakat. A fű között néhány kimúlt légy. - Én fogtam őket neki. De nem akarja megenni. Pedig annyit vadásztam rájuk.
- Tudod, mit? Visszatesszük a fészekbe. Ott lesz neki a legjobb.
- Vissza? - szontyolodik el. - Pedig én vizet is adtam neki a csészémben. Én vigyáznék rá. Simogatnám, szeretgetném.
- És repülni is meg tudnád tanítani?
Ezen elgondolkodik. Aztán kényszeredetten bólint.
- Jó...akkor tegyük vissza...
Hozom a létrát. Húzódva nyújtja a fiókát. Búcsúzóul többször megcirógatja.
- A szülők...megtalálják? Visszafogadják? - aggodalmaskodik.
Egész biztos. Figyeld csak!
A fióka felcsirren a fészekben. Egy perc sem telik el és már vidáman csacsogja el a vele történt kalandot a boldog szülőknek.
Gergő délután lelkendezve állít meg a házuk előtt.
- Megköszönte a fecskemama! Megköszönte nekem, hogy megmentettem a kicsijét!
- Hogyan köszönte meg?
- Berepült a konyhába! Ráült az ablakra! Engen nézett és közben csivitelt. Majdnem rászállt a kezemre is!
- És honnan tudod, hogy pont a fecskemama volt és nem a papa?
- Hát onnan...hogy...hogy ő a szebbik!
Gerzsenyi András