Avgusztin Volosin titkárnője voltam

Idén, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 160. évfordulóján, március 15-én lesz 70 éve annak, hogy a Magyar Királyi Honvédség visszacsatolta Magyarországhoz Kárpátaljának az I. bécsi döntés után még Csehszlovákia kötelékében hagyott hegyvidéki területeit. Ezzel megszűnt a területen Huszt székhellyel közel fél évig fennálló, Avgusztin Volosin miniszterelnökségével fémjelzett Kárpát-Ukrajna (Karpatszka Ukrajina) nevű állam is. Sajnos már nagyon kevesen élnek az akkori események szemtanúi közül. Egyikük az ungvári járási Ráton élő Váradi Béláné Ribnicka Anna, aki a visszacsatoláskor Avgusztin Volosin titkárnőjeként tevékenykedett. Idős kora és súlyos betegsége ellenére is meglepő részletességgel elevenítette fel a hét évtizeddel ezelőtt történteket.

Ribnicka Anna 1920-ban született az Ungvár közeli Domonyán. Két és fél éves korában félárva lett: édesapja belehalt az I. világháborúban szerzett sebesülésébe. Anna 16 évesen befejezte iskolai tanulmányait, majd gépírónői állást kapott Mihajlo Brascsajko ungvári ügyvéd irodájában. "Főként hivatalos iratokat gépeltem - emlékezik Anna néni -, de emellett küldönci feladatot is elláttam. Rendszerint én vittem el a postára a Prágába címzett küldeményeket, Ungváron pedig magam kézbesítettem azokat a címzetteknek. Így ismertem meg Karpatszka Ukrajina későbbi miniszterelnökét, az ekkor görög katolikus esperesi méltóságban szolgáló Avgusztin Volosint is."

1938 novemberében megköttetett az I. bécsi döntés, melynek értelmében Magyarország visszakapta Csehszlovákiától Kárpátalja síkvidéki területeit, Ungvár, Munkács és Beregszász városokkal. A cseh katonai és polgári adminisztrációval együtt ekkor számos ukrán és ruszin értelmiségi is távozott, köztük Mihajlo Brascsajko ügyvéd. Úti céljuk Huszt volt: ezzel a várossal a központjában alakult meg ugyanis a Karpatszka Ukrajina - mint Anna néni hangsúlyozta: nem Zakarpatszka Ukrajina - nevű állam, melynek előbb Bródy András, majd az ő letartóztatása után a korábbi esperes, Avgusztin Volosin lett a miniszterelnöke.

Huszton a Volosin-kormány egy, a cseh érában épített impozáns postahivatalban székelt. Ez lett a következő hónapokban Anna néni munkahelye is, aki Brascsajko ajánlására kapott itt állást. Mint elmondta, az elnöki palotában három minisztérium székelt. "Avgusztin Volosin miniszterelnöki hivatalán kívül itt kapott helyet Révay Júliusz vezetésével a külügyminisztérium, valamint Prchala cseh tábornok vezetésével a belügyminisztérium. Én egy bustyaházi lánnyal, Cilivel Volosin miniszterelnöki hivatalában dolgoztam. Dr. Csonka, egy idős, beteges úr volt az adminisztrátor: ő hozta be nekünk a gépelésre szánt anyagokat, melyeket aztán én ukrán, Cili pedig cseh írógépen gépelt le. Ez utóbbiak természetesen Prágába kerültek."

A legfőbb szövetséges ebben az időben Csehszlovákia volt. Többször érkezett magas rangú cseh küldöttség Husztra. "Volt, hogy szent liturgián vettem részt a görög katolikus templomban, amikor a minisztérium kihívatott még annak a befejezése előtt. Kiderült, hogy három magas rangú diplomata érkezett Prágából, akiknek a tárgyalásai nyomán keletkezett anyagokat kellett legépelnünk." A németek védnökségét kereső Volosin és kormánya többször is tárgyalt Bécsben. "Német diplomatákra nem emlékszem Huszton, arra viszont igen, hogy a városban az ukrán és a cseh zászlók mellett láttam még (a németekre utaló) sárga zászlót fekete alappal."

- Ami a mindennapokat illeti, az élet a megszokott kerékvágásban zajlott - mondja Anna néni. - Az emberek földet műveltek, gazdálkodtak, napszámba jártak, iparral foglalkoztak stb. Tartotta magát a csehek alatt megszokott életszínvonal. Hogy csak egy példát mondjak: amikor én Husztra kerültem dolgozni, 600 koronában állapították meg a fizetésemet. Egy korombeli fiatalnak ez nagyon szép fizetés volt. Bár az összeg fele elment kosztra és kvártélyra, mégis maradt annyi, hogy pl. luxuscikkeket vásároljak. Nagyon olcsók és jó minőségűek voltak a cseh lábbelik. 29 koronáért már olyan szép lakkcipőt vásároltam magamnak, hogy megláttam magam benne. Jó élet volt, nem lehetett ok panaszra. Gond talán csak a közlekedéssel volt, főleg a síkvidéki részek visszacsatolása után, amikor számos vasútvonal magyar területre került, így akadályozva volt a vasúti közlekedés."

"Március 15-én szűnt meg a Karpatszka Ukrajina, ekkor vonultak be Husztra a magyar csapatok - meséli az idős hölgy. - Már az ezt megelőző napon számos jelből arra lehetett következtetni, hogy valami történni fog. Így pl. amikor március 14-én bementünk a postahivatalba, hallottuk, amint a telefonos kisasszony kétségbeesetten igyekszik összeköttetést teremteni a perecsenyi cseh laktanyával. Kétségbeesetten, egyfolytában a "pomoscs, pomoscs" (segítség, segítség) szót ismételte. Még ezt a napot rendesen ledolgoztuk a kormányépületben, majd a miniszteri kocsi hazavitt engem és Cilit a szállásunkra. Fáradtak voltunk, így lefeküdtünk és hamar elaludtunk. Reggel a háziasszony figyelmeztetett: "Ne menjen innen sehova, mert a városban az éjszaka lövöldözés volt." Kiderült, hogy ismeretlen fegyveresek szétlőtték és szétverték a miniszterelnöki hivatalt... Nagy a valószínűsége, hogy ezek szicsgárdisták voltak. A kormány - élén Volosinnal - titokban még az éjjel elhagyta Husztot, és Romániába menekült."

Az idős asszony úgy emlékszik, nagyjából ugyanekkor a zömmel huszti gimnazistákból álló szicsgárdisták a város előtti Cservena Szkala (Vörös Szikla) nevű helyen megütköztek a honvédekkel, de csatát vesztettek és nagy részük elesett. Majd a magyar alakulatok bevonultak Husztra. Katonák járták végig a házakat. "A házigazdánk, Pekár Mihály bácsi okos ember volt. A magyar bevonulás alatt kitűzte a házra a magyar zászlót, majd amikor mégis bejöttek hozzánk a katonák, azt mondta nekik, hogy iskolás gyerekek vagyunk. Lehetséges, hogy ezzel a tettével az életemet mentette meg" - emlékezik Anna néni.

Ribnicka Anna ezt követően hazaindult Domonyára, ahová március 21-én érkezett meg. Otthon nagy volt az öröm, mert az események hírének hatására édesanyja azt hitte, meghalt. A továbbiakban megyénknek a Szovjetunióhoz kerüléséig otthon volt. Ekkor egy rokonának köszönhetően kinevezték Kis- és Nagyrát titkárának. Nyolc évig dolgozott itt, majd betegség döntötte le a lábáról. Felgyógyulását követően a kolhozban dolgozott mint cséplőgépellenőr. Férjhez ment Váradi Bélához, megtanult magyarul is. Két gyermekkel, három unokával és három dédunokával büszkélkedhet. Időközben ugyan sajnos elvesztette látását, de emlékezőtehetségét nem. Boldogan él együtt férjével, akivel ez évben ünneplik 89. születésnapjukat.

"Korrekt, tisztességes, istenfélő ember volt Volosin, ezen tulajdonságait még akkor is megtartotta, amikor a huszti kormány miniszterelnöke lett. Az alkalmazottak és a lakosság körében nagy tisztelet övezte, melyet finom, kulturált, megértő viselkedésével vívott ki. Bárki fordult is kérdéssel hozzá, azt nem utasította el. Noha miniszterelnök volt, nem volt büszke, beképzelt ember. Mindig higgadtan, nyugodtan viselkedett és intézkedett, még akkor is, ha fontos tárgyalásai voltak. Éjszaka nem dolgozott, csak nappal, de ekkor nem kímélte magát. Hogy mi lett a további sorsa, azt sajnos nem tudom. Később, jóval a háború után a presovi (eperjesi) szlovák rádiót hallgatva értesültem a haláláról" - emlékezik Anna néni.

F. Zs.