XI. Megmaradni Ifjúsági Találkozó Beregdédában

2005. július 15., 10:00 , 235. szám

A negyedik parancsolat jegyében került sor július 6-9. között Beregdédában a XI. Megmaradni Ifjúsági Találkozó első turnusára a 14-16 éves gyerekek számára. A helyi iskolában tartott rendezvényen több mint hatvan katolikus fiatal vett részt.

A rendezvény vecsernyével vette kezdetét, majd másnap a fiatalok egész napos gyalogos kirándulásra indultak Beregszászba és környékére. A kirándulás során nemcsak a természet szépségeire figyeltek, hanem az út alatt olyan fontos dolgokról osztották meg gondolataikat, mint a szülőkkel való kapcsolat és a negyedik parancsolat. Az így szerzett élményekkel gazdagodva Dédába visszatérve szabad program következett játékkal, pihenéssel, majd a vacsorát követően bűnbánati liturgiára került sor a helyi görög katolikus templomban. Pénteken Sási Péter hajdúböszörményi parochus tartott előadásokat a szülők iránti tisztelet és engedelmesség fontosságáról. Sási Péter beszédében hangsúlyozta: "Amikor a gyermek Jézus Krisztus ott maradt a jeruzsálemi templomban, és szülei rátalálva felszólították, hogy menjen velük haza, Ő engedelmeskedett, és otthagyta mennyei atyjának házát, mert nagy volt az Ő szeretete irántuk. Nektek is szeretnetek és tisztelnetek kell szüleiteket, mert ezt írja elő a negyedik parancsolat." Az ezt követő csoportbeszélgetéseken a fiatalok a családon belüli problémákról, azok forrásairól, megoldásairól beszélgettek. Este a kultúrházban kulturális programként táncházra került sor. Szombaton közös fórumon összegezték a találkozó tapasztalatait, majd zárásként mindannyian szentliturgián vettek részt.

Fischer Zsolt