Közösségi élmény - kirándulásokkal

Olvasói levél

Az emberek többsége szeret kirándulni, mert ez is kikapcsolódást jelent a mindennapi, többnyire egyhangú munkából. Így van ez a KMKSZ Ungvári Alapszervezeténél is. 2001 óta szervezünk kirándulásokat: eleinte elsősorban Magyarországra, majd tavalytól belföldre is.

Az első kirándulás Szegedre és Ópusztaszerre vezetett. Szegeden egy szakiskola kollégiumában éjszakáztunk. Lenyűgöző élmény volt az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark, főleg a Feszty-körkép.

2002 júliusában - érezve a romániai vízumkényszer közeledtét -autóbusz-kirándulást szerveztünk Marosvásárhelyre, a Tordai-hasadékhoz és Kolozsvárra. Marosvásárhelyen a Teleki Sámuel Könyvtárban páratlan könyvritkaságokat láthattunk. Megtekintettük ugyanitt a Bolyai-múzeumban a két Bolyai, Farkas és János (apa és fia) hagyatékát, a helyi református temetőben pedig a sírjukat. Gyönyörű volt a Tordai-hasadék, Kolozsvárott pedig megismerkedtünk a város történelmi nevezetességeivel.

A következő év júliusában az aggteleki Baradla-barlang természet alkotta "műveiben", vagyis cseppköveiben, termeiben gyönyörködtünk. Majd Egerben a várral, a minarettel, a templomokkal és a város többi nevezetességével ismerkedtünk. Ha Eger - akkor bor: vásárlás, kóstolgatás a városban, majd folytatás a Szépasszony-völgyben.

Tavaly januárban a Vereckei-hágóhoz kirándultunk. Az utolsó útszakaszt gyalog tettük meg. A sajnos még mindig torzóban lévő honfoglalási emlékműnél volt himnuszéneklés, fényképezkedés, majd jó hangulatú piknik következett. Míg az emlékműnél voltunk, három magyarországi csoport is járt ott, igazi magyar zarándokhely lett a torzó. Kár, hogy a túlzott ukrán nemzeti elkötelezettség még mindig gátolja az emlékmű befejezését.

Nyáron vonattal Sopronba látogattunk. Jó érzés volt hallani az idegenvezetőtől a soproniak hazafiságáról annak kapcsán, hogy 1921-ben megszavazták a város Magyarországhoz való tartozását. Láttuk azt az ablakot az Óvárosban, amelyen az olasz ezredes, aki az Antant kiküldött felügyelője volt, egyszerűen kidugta a telefonkagylót, hogy a vonal másik végén hallják meg a tömeg üdvrivalgásából, miként végződött a szavazás. Ellátogattunk a Fertő-tóhoz is, ahol szinte karnyújtásnyira volt Magyarország nyugati határa.

Idén júniusban a Szinevéri-tavat "céloztuk" meg. A csoport tagjai - az erőnléttől függően - szétszóródva értek a csúcson található csodálatos tengerszemhez, de a 81. évében járó Ilonka néni bizony az elsők között volt! A kezdetben esős idő is kegyes volt hozzánk, így a lenyűgöző táj minden szépségét zavartalanul élvezhettük. Hazafelé Popovics Pál nyugdíjas tagtársunk tartalmas és érdekes előadást tartott vidékünk történelméből. Sokan már most azon törjük a fejünket, hova kiránduljunk jövőre Kárpátalján. De addig még van egy évünk.

2005. július 1.

Tarics Zoltán