Versajánló

József Attila: VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:

Balázs F. Attila: Múzsa

múzsám, te szépszárnyú lepke,

hímporod a képernyőt belepte

az ég beborult fölötted,
mint olvadt ólom
folynak az esőcseppek
álmaid savas esője
nyomot hagy
gyümölcsön, virágon,
a döbbenet megköti lábam
mint a szikkadó beton,

Turczi István: Türelem

Azt élem, amiből vagyok.

Kiméri egymást fény és feketeség.
Nem tudom, a vállamra tett kéz
ugyanazé-e, aki egykor megszólított.

Varga Melinda: Honvágy

Ahol azúr gerincek közt

Marcsák Gergely: Fekete-Tisza

Hajam még őrzi, tartja híven

az éj fejemre hullt színét,
és vért szivattyúz gyönge szívem.
Ne tartsatok hát gyászmisét,

mert élünk. És ahol az úton
a két folyónak násza vár,
a Mármaros engem s a húgom
sziklái börtönébe zár.

Stumpf Benedek András: Katonasírok

Nem tudom,

ki honnan indult.
De a sejtjeikbe épült csodavilág
itt fénylik a bokrok levelén…

Csönd van.
Alkonyodik.
Tompa,
bronzszínű árnyak nehezednek a sírokra.
A levelekről a fény lepereg.

Ferenczi Tihamér: Időtlenül

Kiesett

kezemből

az Idő.

Eltört,

szétesett

az óramű.

Kiestem

az Idő

kezéből.

Azóta

időzavarban

létezem.

Nincs

semmi

baj:

irányít

a fény, a csönd,

a zaj.

Így

Vasárnapi üzenet: 2024. február 25.

„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.”     (Jn. 12, 24)

Fodor Géza: Tükörszél

Tükrökből a szél megtörik 

bronzezüst árnyalat alatt 
flittereikből kél, vakít 
villámokat ránt a virradat 

Hangokra hullnak a cinkék 
színekké ütve szárnyukat 
párhuzamukból szívig ér 
a tükörbeli mozdulat 

Faludi Ferenc: Útravaló

Ne marasszuk, elmehet,

Amint tetszik, úgy vehet

A faképtől végbúcsút;

Előtte az országút!

Már elindult jókorán,

Sebespostán szaporán:

A kakas is megörült,

Vígan szólott, hogy felült.

Minden lova rúgjon fel,