Belpolitikai frontvonalak: a Kelet összefog, a Nyugat nem?

2018. november 18., 11:37 , 930. szám

Kezd valódi választási üzemmódba kapcsolni az ukrán politika, amennyiben most már szinte naponta jelennek meg hírek és/vagy találgatások azzal kapcsolatban, hogy a jövőre esedékes elnök- és parlamenti választásokra készülve mely pártok hajlandók szövetségre lépni egymással, s melyek nem.

Bizonyára sok olvasót kerített hatalmába az elmúlt hetekben-hónapokban a tanácstalanság érzése az ukrajnai politikai élet híreit olvasva. Ez nem csoda, hiszen az érdekek és erőviszonyok folyton változó dzsungelében csak kevesen tudnak eligazodni. Éppen ezért minden hír arról, hogy ki kivel köt, vagy éppen nem köt választási szövetséget, segíthet megítélni és helyükön kezelni a látszólag egyre csak szaporodó politikusokat és pártokat.

Ebből a szempontból jelzés­értékű esemény helyszíne volt múlt pénteken a kijevi Legfelső Tanács épülete, ahol Jurij Bojko, az Opozicijnij blok (Opoblok, Ellenzéki Blokk) párt társelnöke és Vagyim Rabinovics független parlamenti képviselő, a Za zsittya (Az Életért) párt vezetője megállapodást írt alá Az Életért – Ellenzéki Platform létrehozásáról. A hírek szerint a platform még novemberben dönt a 2019 márciusában sorra kerülő elnökválasztáson indítandó közös jelölt személyéről, s a két párt a parlamenti választási kampányban is együttműködik majd.

A két szövetségesről tudni illik, hogy főként az ország orosz ajkú, illetve a nagy keleti iparvárosokban élő polgárainak szavazataira számítanak. A nemzeti irányultságú ukrán sajtó e pártokról szólva a világért sem mulasztaná el megemlíteni, hogy mindkét politikai erő a Viktor Janukovics volt elnököt támogató Régiók Pártja „hátramaradt” politikusaiból szerveződött, tehát azokból, akik nem szöktek külföldre „mentorukkal” a 2014-es Majdant követően. A közös gyökerek ellenére Janukovics távozása óta a hátrahagyott „hadakat” leginkább a belső viták és a széthúzás jellemezték, ezért Bojko és Rabinovics mostani kézfogása hosszú idő után az első arra utaló jel lehet, hogy a kelet- és dél-ukrajnai bázisú pártok a jó választási szereplés érdekében hajlandók az együttműködésre.

Korábban Szerhij Rahma­nyin ismert politológus a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változatának írt elemzésében felidézte, hogy az ún. Moszkva-barát pártok és társadalmi szervezetek együttműködési szándéknyilatkozatának júniusra tervezett aláírása – a már említett széthúzás és érdekellentétek miatt – meghiúsult. A Vlagyimir Putyin orosz elnök komájaként a nacionalisták által az ördög küldöttének tartott Viktor Medvedcsuk azonban a közelmúltban belépett a Za zsittya pártba, méghozzá vélhetően éppen azért, hogy belülről egyengesse az együttműködés rögös útját az Opozicijnij blokkal. Pillanatnyilag úgy tűnik, igyekezetét siker koronázta, bár annyi bizonyos, hogy lesz még tennivalója bőven, ha el akarja érni az oroszbarát erők teljes egységét az elnökválasztási kampány előtt. Rahmanyin az „oroszpárti” táboron belüli helyzetről szólva rámutat, az Opoblok vezetői saját kapcsolatokkal rendelkeznek Moszkvában, és a szövetség ellenére sem kívánnak osztozni senkivel a pártra gyakorolt befolyásukon. Ráadásul, ha hinni lehet a pletykáknak, az ország legvagyonosabb embere, és legbefolyásosabb oligarchája, Rinat Ahmetov nem kívánja finanszírozni a kelet-ukrajnai platform közös jelöltjét az elnökválasztáson, ha az nem az ő patronáltja, Olekszandr Vilkul lesz. Másfelől viszont elkerülhetetlennek tűnik az összefogás a Kelet-Ukrajnát képviselő politikusok között, mert a nemzeti-nacionalista oldal láthatóan őket szándékozik megtenni annak a Putyin-bérenc ellenségnek, amellyel szemben választóikat mozgósítani szándékoznak.

A nemzeti-nacionalista erők népes, ám igen megosztott táborában is tapasztalható némi mozgolódás, bár egyelőre inkább a széthúzás jelei mutatkoznak. Történt például, hogy Julija Timosenko, a legnagyobb ellenzéki párt, a Batykivscsina (Haza) vezére, akit a közvélemény kutatók hónapok óta a legtámogatottabb elnökjelöltként tartanak számon, nemrég kijelentette, nyitott az együttműködésre a Szamopomics (Önsegítés) párttal, Anatolij Hricenko pártjával, a Hromagyanszka pozicijával (Polgári Álláspont), valamint Szvjatoszlav Vakarcsuk zenésszel, újdonsült közszereplővel. Hricenko szinte azonnal reagált a felvetésre, és az NV Rádió műsorában félreérthetetlenül kizárta annak lehetőségét, hogy összefogjon Timosenkóékkal. Az Ukrajinszka Pravda szerint a Hromagyanszka pozicija frontembere és elnökjelöltje egyértelművé tette, hogy az elutasítás egyaránt vonatkozik a közös jelölt indítására a 2019. évi elnökválasztáson, valamint a jövő ősszel esedékes parlamenti választásokon való együttműködés lehetőségére.

„Vannak azonban elvi dolgok, ahol egyesíthetnénk erőfeszítéseinket Julija Volodimirivnával: elmagyarázhatnánk a polgároknak az alapvető különbségeket a programjainkban, értékrendjeinkben” – jelentette ki Hricenko.

A Hromagyanszka pozicija vezetője nyílt vitára hívta Timosenkót. „Gyökeresen eltérő nézeteket vallunk arról, milyennek kell lennie az Alkotmánynak” – mutatott rá. Mint fogalmazott, Timosenko „a kancellárra és a parlamentre alapozna, én viszont úgy tartom, hogy egy, a nép által megválasztott elnökre van szükség. Úgy tűnik számomra, a nyilvános vita az együttműködés teljesen normális formája lenne, hogy azután az emberek dönthessenek” – tette hozzá Hricenko.

Korábban Andrij Szadovij lembergi polgármester, a Szamopomics párt első embere elutasította annak lehetőségét, hogy részt vegyen az ellenzéki erőknek abban a tágabb koalíciójában, amelynek létrehozását éppen Hricenko szorgalmazta, ezért úgy tűnik, egyre kisebb a valószínűsége, hogy olyan koalíció alakuljon a nemzeti erők oldalán, amely – a Batykivscsina mellett vagy azzal együtt – kihívója lehetne a Petro Porosenko államfőt támogató nagyobbik kormánypártnak, a BPP-nek. Így ha igazak is azok a pletykák, melyek szerint a regnáló elnöknek éppen az a célja mostanában, hogy megakadályozza jelentősebb politikai tömörülések kialakulását a nemzeti oldalon, megállapíthatjuk, hogy a munka dandárját elvégzik helyette versenytársai.

(zzz)