Csoóri Sándor: Emlékezés 1956 novemberére

2018. október 24., 10:05 , 927. szám

Ősz volt, ősz, napok, hetek,

vagy talán évek óta: karhatalmista ősz.

Szél igazoltatott minden hazátlanul

kószáló falevelet az utcasarkon,

minden rohamsisakos gesztenyét.

És szél igazoltatott engemet is.

Vékony, tavaszi felöltőben

dideregtem a Boráros tér közelében,

mint dércsípte,

pokrócos menekülők a határsávban.

Fegyver nem volt nálam,

zászló se,

kés se,

árulkodó szobor-töredék se,

de a Mária Terézia laktanya előtt

kivégzett forradalmárok

nevét és arcát

ott rejtegettem a bőröm alatt.

Csak rám kellett volna valakinek

ordítani a magasból: állj! ki vagy?

s miféle gyászos röpcédulákkal

járkálsz a romos városban ide-oda?

Talán még egy rám szegezett

mesterlövész-ujj is elég lett volna.

Elég, elég s én rögtön bevallom,

hogy a vértanú-ország

minden körözött halottjára

hasonlítok,

s hiába indulok el

észak felé vagy dél felé:

nincs kiút magamból.

Nincs, nincs semerre,

hisz még a versekben is

maszatos tankok és szétzüllesztett,

rühes rózsakertek állják el utamat.

 

A szélben mintha celofán-szárnyak

recsegtek volna

s bakancsok alatt szétroppanó

zsilettpengék.

 

Ki felejtett el akkor

rám kiáltani ott az őszben?

Ki mulasztotta el közelebb hozni hozzám

megjósolt halálomat?

 

 

Elég csak rápillantani Csoóri Sándor versének címére, azonnal sejtjük, hogy szerzőnk 1956 novemberére aligha fog tudni emlékezni 1956 októbere nélkül. Mert ezzel az évvel és ezzel a két őszi hónappal valahogy minden magyar hasonlóképp érez: a forradalom és szabadságharc világraszóló októbere a vérbefojtott novemberrel egyszer s mindenkorra összenőtt.

Csoóri Sándor versében a november nem is természeti, hanem történelmi hónap. Igaz, hogy használ olyan szavakat, mint „dércsípte”, „falevél”, „didergés”, „gesztenye”, ám ezek is mind a „karhatalmista ősz” kellékei a versben.

1956 novembere a döbbenet, félelem, gyász és kilátástalanság hónapja, minden a pusztulásra utal: a költeménybeli személy „hasonlít a vértanú-ország minden körözött halottjára”, „maszatos tankok és szétzüllesztett, rühes rózsakertek” állják el az útját. A halál és a terror novemberében vagyunk, viszont a mai olvasók számára mindez a szabadságvágy 1956. október 23-án kirobbant szellemét is fel tudja idézni…

Penckófer János