Medvegyev: Moszkva korlátozni fogja az ukrán tőke kivitelét és az áruk behozatalát

2018. október 23., 19:32

Az Oroszország által Ukrajnával szemben életbe léptetendő ellenszankciók blokkolni fogják az ukrán kintlévőségeket, megakadályozzák az orosz területről való tőkekivitelt és korlátozni fogják ukrán áruk behozatalát – jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök újságíróknak kedden Kalinyingrádban.

A kormányfő egy nappal azt követően nyilatkozott erről, hogy Vlagyimir Putyin rendeletben utasította a kabinetet arra, hogy Ukrajnának az orosz állampolgárok és jogi személyek elleni barátságtalan magatartására hivatkozva, dolgozzon ki „különleges gazdasági intézkedéseket” ukrán jogi és magánszemélyek ellen. Az elnöki direktíva értelmében ezek addig maradnak érvényben, amíg Ukrajna be nem szünteti az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat.

Medvegyev hangsúlyozta, hogy sem az elnöki rendelet, sem pedig a bevezetendő ellenszankciók nem az ukrán nép, hanem azok ellen irányulnak majd, akik kárt okoznak Oroszország érdekeinek. A miniszterelnök szerint az orosz büntetőintézkedések várhatóan több száz főt érintenek majd.

Az ukrán import korlátozásával kapcsolatban rámutatott, hogy a Kijev által Moszkva ellen bevezetett tilalmak ellenére Oroszország még mindig Ukrajna legjelentősebb kereskedelmi partnere.

Putyin múlt csütörtökön a Valdaj vitaklub tanácskozásán közölte, hogy a Kijevvel való megállapodást csak a következő ukrán elnökválasztás után tartja elképzelhetőnek.

(MTI)