Meseelőadásokkal tájolt a beregszászi színház

2018. szeptember 12., 13:01 , 921. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) támogatásával két magyar nagyközségben lépett fel a beregszászi színház. A nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván szeptember 6-án, míg a Munkácsi járásban lévő Dercenben szeptember 7-én délelőtt mutatta be a társulat Az ördög három arany hajszála című mesejátékot. Az ismert Grimm-mese alapján készült, Gyevi-Bíró Eszter által rendezett zenés darab több éve töretlen sikernek örvend a gyerekek körében, ezt támasztotta alá az a tény is, hogy zsúfolásig megtelt a kultúrház mindkét helyszínen.

– Ennek az előadásnak a célközönsége az 5–12 év közöttiek, de jó szívvel ajánljuk a nagyobb gyerekeknek és a felnőtteknek is. A mostani előadások helyi szervezésében mind Tiszapéterfalván, mind Dercenben segítségünkre voltak a művelődési házak, a környékbeli iskolák és óvodák vezetői, pedagógusai, a polgármesterek – mondta el Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház szervezője. – Nagy örömünkre szolgál, hogy a két nap alatt összesen több mint hétszáz gyerek láthatott színvonalas magyar nyelvű meseelőadást. Ezeket az alkalmakat szeretnénk rendszeressé tenni, s a jövőben több településen hasonló programot szervezni, hogy a gyerekek megszokják a színházi közeget, s a kultúra iránt érdeklődő, színházjáró felnőttekké váljanak.

S. E.