Ákos-koncert lesz szombaton Beregszászban – Interjú a főszervezővel

2018. szeptember 12., 11:50 , 921. szám

Kovács Ákos, a magyar zenei élet egyik meghatározó előadója, szövegírója és zeneszerzője ad szeptember 15-én koncertet Beregszászban. A Barátság Stadionban tervezett koncert lesz az első kárpátaljai fellépése a sokoldalú művésznek, aki a zene mellett színészként és versmondóként is számtalan alkalommal bizonyította már tehetségét. Ákos a kárpátaljai magyarok körében is méltán népszerű, nagy öröm a rajongók számára, hogy végre Kárpátaljára is ellátogat. A közelgő beregszászi koncertjéről az esemény egyik főszervezőjét, Dobsa Istvánt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) elnökét kérdeztük.

– Az ISZ Feszt után a KMKSZ ISZ meghirdette Ákos koncertjét Beregszászban… Miért esett az ötvenedik születésnapját idén ünneplő Ákosra a választás?

– Valóban nem sokat tétlenkedik a csapatunk. Az Összefogás a Magyar Családokért Országos Szövetségtől felkérés érkezett szervezetünk felé, hogy vállalnánk-e a társszervezést az Ákos-koncertre. Örömmel mondtunk igent, hiszen már a tavalyi évben is terveztük ezt a projektet.

Az ok, amiért Ákos a fellépő, az a velünk azonos keresztény-konzervatív világlátása, amelynek köszönhetően értéket közvetít a dalain keresztül. Nagyon sokan kedvelik Ákos dalait Kárpátalján, viszont még soha nem járt vidékünkön, ezért remek lehetőség ez számára és számunkra is egyaránt.

– A beregszászi Barátság Stadionban lesz a koncert. Miért ezt a helyszínt választották?

– Mi több lehetséges helyszínt javasoltunk, végül Ákos stábja döntött a Barátság Stadion mellett. A választás oka, hogy frekventált helyen van, illetve adottak a lehetőségek, hogy több ezer ember kényelmesen élvezhesse a koncertet.

– Milyen lesz az 50 éves jubileumi koncert repertoárja? Régi Bonanza-számok is lesznek, vagy inkább egy új lemez bemutatója?

– Ez a koncertsorozat Ákos nyári fesztiválturnéja, melynek keretein belül természetesen lesznek régi Bonanza Banzai-számok is.

– Mennyibe kerül egy jegy a koncertre és hol lehet megvásárolni?

– A főszervezőknek köszönhetően a kárpátaljai lakosok igazán kedvezményes áron tudnak hozzájutni a jegyekhez: egy jegy ára 100 UAH, és 12 éven aluliak számára szülői felügyelet mellett ingyenes. A KMKSZ Ifjúsági Szervezetének irodájában (Beregszász, Timoscsuk Mihály (Görbe) utca 6.) minden hétköznap 9.00 és 15.00 óra között, illetve a KMKSZ járási irodáiban is kaphatóak a jegyek.

Badó Zsolt