Az ember azért él a világon, hogy valamilyen nyomot hagyjon maga után

II. kárpátaljai V4+ nemzetközi szobrászszimpózium Visken

2018. június 6., 18:30 , 907. szám

Nagy sikerrel zárta második kárpátaljai V4+ nemzetközi szobrászszimpóziumát a Pro Arte–Munkács Társadalmi Szervezet június 3-án Visken. Az idén Magyarország, Csehország, Lengyelország, Kína és Ukrajna alkotói vettek részt az egyhetes munkában.

A tábor azért kapta a V4+ elnevezést, mert idén a visegrádi országok mellett Ukrajna és még egy igen távoli ország, Kína is csatlakozott. Sajnos, a szlovákiai résztvevő egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az egyhetes munkában. A tábor célja egyben Ukrajna jószomszédi viszonyának erősítése a szomszédos országokkal, a visegrádi négyekkel, hídépítés a kultúrák között. Ezúttal a tábor témája Búcsú a fegyverektől volt Hemingway ismert könyve nyomán, ugyanis száz éve fejeződött be az első világháború. Az elkészült alkotásokkal a művészek a béke fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

A tábor május 22-én kezdődött a viski futballpálya területén. Az 5 fős alkotói csapat – Piotr Zbrozek (Lengyelország), Jitka Kusaova (Csehország),  Balanyi Zoltán (Magyarország), Liu Yang (Kína), Vladiszlav Voloszenko (Ukrajna) – lelkesen kezdte meg a kő- és fafaragó munkát. A hatalmas kő- és fatömbökből a hét végére aztán különböző modern művészeti alkotások születtek. A többek között nonfiguratív alkotások illeszkedtek a tábor témájához, minden művész egyénileg üzent, azonban az alkotók tudatosan meghagyták a lehetőséget arra, hogy minden befogadó egyéni fantáziájára hagyatkozva továbbgondolja az alkotás üzenetét. A szobrok a modern formavilágot türközik, és minden alkotó saját motívumaival gazdagítja azokat. Így fellelhető a modern és régmúlt ötvözete is a művekben.

A szimpózium ünnepélyes zárásán Matl Árpád szervező köszöntötte az egybegyűlteket, és örömmel konstatálta, hogy évről évre egyre jobbak és hatékonyabbak a szobrásztáborok.

Matl Péter, a Pro Arte–Munkács Társadalmi Szervezet igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a szimpózium által Kárpátalja kulturális értékeit szeretnék gyarapítani, és fejleszteni a kárpátaljai turizmust. Olyan épített örökséget igyekeznek maguk után hagyni, amely több évtized múlva is értéket képvisel majd. Az igazgató kiemelte: óriási jelentőséggel bír, hogy Kárpátaljára egészen Kínából is érkezett egy szobrászművész. „Számomra nagy boldogság, hogy ez a csoda létrejöhetett, és formátlan anyagból, kőből, fából egyszer csak kultúra lesz helyi és külföldi művészek keze nyomán” – summázta gondolatait Matl Péter.

Jaroszlav Hajovics, Visk polgármestere köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a község adhatott otthont ennek a nem mindennapi eseménynek. „Hihetetlen dolog, amit ezek a művészek  műveltek egy hét alatt ezekből a formálatlan anyagokból. Nagyon köszönjük, hogy községünk is bővülhet ezen alkotások egyikével. Visk a művészetek iránt nyitott közösség, a helyieket mindig is foglalkoztatta a művészet, s a mai napig büszkélkedhetünk saját művészeti galériával és festők-szobrászok egyesületével. Bízunk abban, hogy a jövőben még több alkalommal láthatjuk vendégül a nemzetközi szobrászszimpóziumot” – fogalmazott a polgármester.

Kórós Attila ungvári magyar konzul gratulált a határokon átnyúló szervezéshez. Szerinte fantasztikus dolog, hogy néhány nap alatt a formátlan kőtömbökből csodálatos alkotásokat készítettek a művészek. Elmondta, hogy a konzulátus örömmel segíti és támogatja ezt a nem mindennapi kezdeményezést.

Az idei alkotásokból kettő a Felső-Tisza-vidékre, Aknaszlatinára, illetve Viskre kerül majd, egy alkotás Nagyberegre, egy Sárosorosziba, egy pedig Geszteréd településre.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke úgy fogalmazott: az ember azért él a világon, hogy valamilyen nyomot hagyjon maga után. Különösen fontos és lényeges ez a művészember számára. „Én úgy gondolom, hogy önök művészek, akik itt voltak Visken, ezt a nyomot itt hagyták. Nagyon fontos feladat ez, a világban ott van az önök munkája, és ezzel együtt mi is ott vagyunk” – hangsúlyozta Sari József.

Kocserha János, Aknaszlatina alpolgármestere is gratulált a művészeknek a lenyűgöző alkotásokhoz. Aknaszlatina közössége nevében köszönetet mondott azért, hogy ők is egy szoborral gazdagodhatnak, ráadásul egy kínai alkotó szobrával. Az alpolgármester szerint a tábor témája aktuális, hiszen országunkban jelenleg is háborús helyzet van. 

Szabó József, Geszteréd polgármestere elmondása szerint először vesznek részt ilyen rendezvényen. Geszteréd 1800 lelkes község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a községünkben már van egy Matl Péter-alkotás. Ezelőtt egy héttel sikerült egy eredeti székely kaput is felavatni. Szeretnénk megköszönni, hogy ismét egy különleges alkotással lehet gazdagabb közösségünk” – mondta a polgármester.

A program támogatója Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a KMKSZ volt.

Váradi Enikő