Pótolták az elrabolt laptopokat

2017. december 6., 15:31 , 882. szám

Közel egy éve ismeretlen elkövetők betörtek a Csapi Széchenyi István Középiskolába és magukkal vittek négy laptopot. Az eszközök azóta sem kerültek elő, hiányuk viszont hátráltatta az iskolában folyó oktatómunkát. A tanintézmény vezetői a KMKSZ-hez, valamint azon keresztül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztossághoz fordultak segítségért. A KMKSZ közbenjárásának köszönhetően a kormánybiztosság és annak vezetője, dr. Grezsa István segített a csapi magyar iskolának, és a Csap Magyar Lakosságáért Jótékonysági Alapítvány közreműködésével beszereztek négy laptopot, melyeket Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke és Balogh Oszkár, az említett alapítvány elnöke december 5-én adott át az iskolában Maha Lászlónak, a Csapi Széchenyi István Középiskola igazgatójának és Szaniszló Mariannának, a KMPSZ Csapi Alapszervezete elnökének, az iskola tanárának, akik mindketten megköszönték a támogatást és a közbenjárást. Azt pedig csak remélik, hogy a bűnüldöző szervek elfogják az iskolát kifosztó betörőket.

dózsa