Családorvosok továbbképzése Beregszászban

2017. november 18., 16:29 , 880. szám

Harmadik alkalommal került megrendezésre november 18-án a családorvosok továbbképzése a Rákóczi-főiskolán. A program célja, hogy a kárpátaljai szakembereket fejlesszék, és megismerjék azokat az európai jó gyakorlatokat, melyek hatékonyak és eredményesek az egészségügyi munkában.

A továbbképzés megnyitóján Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Az igazgatónő szerint nagyon fontos, hogy anyaországi és kárpátaljai orvoskollégák találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, új gyógyítási módokról, lehetőségekről egyeztessenek. Az orvosi hivatás a varázslóéhoz hasonlatos, legalábbis a társadalom szemében. Ezért fontos, hogy az orvos nyitott és felkészült is legyen, hiszen nagyon nagy a felelőssége. Vezetni kell a beteget és hitet adni neki – hangsúlyozta Váradi Natália.

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa örömét fejezte ki, hogy Kárpátalján a képzés harmadik alkalommal is sikerrel került megrendezésre. Szerinte ez jól példázza, hogy Ukrajnának mennyire nem a zsákutcás politikai vitákkal kellene foglalkoznia, hanem az építkezéssel és együttműködéssel, melyben Magyarország mindig is baráti jobbot nyújtott. Tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a beregszászi családorvosi továbbképzésnek fontos aktualitása van, hiszen Ukrajna most készül bevezetni a magyarországihoz hasonló háziorvosi rendszert, s ezt a folyamatot Magyarország figyelemmel kíséri a hasonló modell miatt is, hogy megadhassa a szükséges szakmai segítséget. A közeljövőben a magyar kormány tervei között van a magyar családorvosok rendelői alapfelszereltségének biztosítása és a rendelők rendbe hozása is.

Dr. Papp Renáta, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének alelnöke köszönetét fejezte ki a kormánybiztosságnak, hogy lehetővé tették a továbbképzést. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a program jó lehetőség arra, hogy közös gondolatébresztést indítson el, valamint bizonyossá váljék, hogy nincsenek korlátok az anyaországi és határon túli család­orvos kollégák között.

Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke pozitívan értékelte, hogy a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által koordinált, az egészségügyben dolgozók támogatására kiírt pályázatokra minden évben egyre többen jelentkeznek, így az idei éven már 800 fő adta be pályázatát. Ennek ellenére még mindig nagy a hiány az orvos­utánpótlásban. Az alelnök örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány a kárpátaljai egészségügyet is támogatásban részesíti, ami által az egészségügyben dolgozók körülbelül 250 millió forintos össztámogatásban részesülnek az idén. Az ukrán parlament által október 19-én elfogadott egészségügyi reform kapcsán kiemelte, hogy bevezetéséhez előbb a régi rendszert kell megszüntetni ahhoz, hogy egy újat lehessen építeni.

A köszöntéseket követően dr. Biró Erzsébet, a kárpátaljai megyei egészségügyi főosztály helyettes vezetője moderálta a programot. Kiemelte, hogy sem témában, sem időben nem volt még ennyire aktuális a továbbképzés, mint ez a mostani. A helyettes vezető szerint az új egészségügyi reformot még nem lehet elkezdeni, hiszen sem az elnök, sem a házelnök nem írta alá. Problémának nevezte, hogy bár a parlament elfogadta a reformot, a hozzá szükséges költségvetés azonban hiányzik. Kiemelte, hogy az egészségügyi reform igyekezne illeszkedni az európai normákhoz, amely új alapokra helyezné az ukrán egészségügyet. Amíg azonban a kormány részéről nincsenek jelentős intézkedések a reform kapcsán, a jövő bizonytalannak látszik – fogalmazott a helyettes vezető.

A programon neves magyarországi professzorok és doktorok tartottak előadásokat különböző egészségügyi témákban a jelen lévő családorvosok, gyerekorvosok és védőnők számára. Szó volt többek között a háziorvosi hatáskörök definiálásáról, a krónikus betegek gondozásáról a háziorvosi praxisban, népegészségügyi feladatokról, a háziorvosok prevenciós tevékenységéről és a sürgősségi feladatokról a háziorvosi praxisban.

Az esemény végén a jelenlévők tanúsítványt vehettek át a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A továbbképzés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság közös szervezésében valósult meg. A rendezvény szakmai támogatója a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete volt.

Váradi Enikő