CVK: Még nem végleges a választói névjegyzék

2019. február 17., 12:18

A február 14-i állapot szerint Ukrajnában előreláthatóan 29 millió 897 ezer 548 személy fog szerepelni a választói névjegyzékekben – közölte Tetyana Szlipacsuk, a Központi Választási Bizottság (CVK) elnöke, akit az Interfax–Ukrajina nyomán az Ukrajinszka Pravda idéz.

Elmondása szerint ugyanakkor a fenti szám változni fog, egyebek mellett arra való tekintettel is, hogy a szavazási cím megváltoztatásának folyamata március 25-ig tart.

Ezenkívül figyelembe veszik még azoknak a különleges szavazókörzeteknek az adatait is, amelyeket legkésőbb 30 nappal a választások előtt lehet létrehozni.

„Polgárainknak, akik a Krím, Donyeck és Luhanszk megyék területén maradtak, minden jogi lehetőségük megvan a szavazási hely megváltoztatására. Ezért csak az előzetes választási névjegyzékek kézhez vétele után lesz több-kevesebb információnk arról, hogy a várakozások szerint hány szavazó fog szerepelni a névjegyzékekben” – magyarázta Szlipacsuk.

Ugyanakkor Olekszandr Szteljmah, a Választók Állami Nyilvántartását kezelő szolgálat vezetője közölte, hogy a február 14-i állapot szerint a nyilvántartás 35 millió 541 ezer 743 választóról tartalmaz bejegyzést, akik közül 34 millió 544 ezer 993 rendelkezik választási címmel, 996 ezer 750 neve mellett pedig a „távozott” bejegyzés szerepel.

Jelezte azt is, hogy a jegyzék 3 109 046 elhunyt adatait is tartalmazza, amelyeket a törvény értelmében öt éven keresztül őriznek meg, valamint 27 616 hontalan és 35 917 cselekvőképtelen személy adataival is rendelkeznek.

Ukrajnában március 31-én kerül sor az elnökválasztás első fordulójára.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)