Kiváló snowboardosunk remek eredményei

Hódeszka

2019. február 6., 19:07 , 942. szám

Nagyszerű sikereken van túl kiváló hódeszkásunk, az ungvári Dancsa-Csundák Annamária, aki a mögöttünk maradt héten az egyesült államok-beli Park City-ben vett részt a FIS Snowboard és Freestyle Sí világbajnokságon.

Az ungvári sportolónő előbb az óriás-műlesikló számban 6. helyezést ért el, majd a párhuzamos szlalom lesikló számában döntőbe került, és csak nagy csatában szorult a második helyre a fináléban. Ez utóbbi versenyszámban Annamária úgy jutott döntőbe, hogy előzetesen német, majd lengyel ellenfelet győzött le, az elődöntőben pedig ismét egy német vetélytársat utasított maga mögé.

A fináléban a svájci Julie Zoggal csúszhatott le egyidejűleg a pályán, és mindössze 85 századmásodperccel maradt alul esélyesebb riválisával szemben.

A versenyt követően Annamária Facebook-oldalán nyilatkozott lapunknak, amelyben elmondta, hogy nagyon készült ezekre a versenyekre, szinte az egész januárja edzésekkel telt, jó formában érezte magát, és a sok munka meg is hozta a gyümölcsét.

Ilyen előzmények után Annamáriának mégsem lehet teljes az öröme, hiszen az ukrán szakszövetség – anyagiak hiányában – nem tudja biztosítani számára a február második felében esedékes két Világkupa-versenyen való részvétel lehetőségét, így a vancouveri, a szocsi és a pjongcsangi téli olimpiát is megjárt versenyzőnk azokat kénytelen kihagyni, legközelebb a február 27-én és 28-án sorra kerülő ukrán bajnokságon tud ismét versenyezni. Azt követően viszont minden bizonnyal ott lehet a március 9-i svájci és a március 24-i németországi Világkupa-etapon, ahol tovább gyarapíthatja összetett pontjainak számát.

(tamási)