Az élelmiszerek drágulására panaszkodnak az ungváriak

2019. február 6., 14:27

Nőnek az árak, akár a gomba, mondják a megyeszékhely lakói. A Zakarpattya Online és az M Stúdió összeállításából kitűnik, hogy számos élelmiszer többe kerül, mint egy hónappal ezelőtt. 

A hús és a hal nem egészen 1%-kal drágult. A tej, a vaj és a sajt 2%-kal kerül többe. A legtöbben a zöldségek árának emelkedését panaszolják fel, egyes zöldségfélék most öt hrivnyával kerülnek többe, mint egy hónappal ezelőtt. 

A hagyma drágulását a kereskedők is kiemelik. Hozzáteszik, drágult a káposzta, a sárgarépa és a burgonya is, amelyeket kénytelenek Voliny megyéből beszerezni. A drágulás okait csak találgatják, de azt jósolják, hogy rövidesen lejjebb mennek majd az árak.

A lakosság jellemzően azzal védekezik az ebben az évszakban rendszeresen bekövetkező áremelkedés ellen, hogy készleteket halmoznak fel télire. Vannak, akik a nagybani piacra járnak, ahol valamivel olcsóbb az élelmiszer. Elismerik azonban, hogy sokat így sem sikerül megtakarítani, különösen, ha nem csökken az üzemanyagok ára.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)