Súlyos az állapota az agyhártyagyulladással kórházba került tanulónak

2018. december 12., 13:46

A minap beszámoltunk arról, miszerint a mukachevo.net hírportál információi szerint egy tizedik osztályos diákot agyhártyagyulladással szállítottak be a Munkácsi Járási Kórházba. Az esetet Ljubov Mandzics, a munkácsi egészségügyi szféra vezetője is megerősíttette. A lány a 10. számú középiskolában tanul.

Az orvosok elmondása szerint a fiatal lány állapota rendkívül súlyos. Az információk szerint az iskolában nem találtak kórokozót, azonban azt sem zárják ki, hogy a tanuló a tömegközlekedésen kaphatta el a betegséget.

A diáklány a munkácsi járási Olhovica (Вільховиця) lakosa, az egészségügyi dolgozók családját és rokonait is megvizsgálják, továbbá a településen is járványmegelőzési lépéseket tettek.

(pmg.ua/VV)