A paradicsom kladospóriumos betegsége

2018. október 24., 09:05 , 927. szám

A botritiszhez hasonlóan ez a betegség is leginkább ősszel jelentkezik a fóliasátrakban.

A kedvezőtlen időjárásnak, valamint a kevesebb fénynek köszönhetően az arra hajlamos fajták szinte mindegyikénél jelentkezik ez a betegség. Bár vannak ellenálló fajták (a csomagoláson ezt „C” betű jelzi), de az utóbbi időben elterjedt LSL (hosszan pulton tartható) fajták többsége nem rezisztens a kórokozóval szemben. Így azok a paradicsomtermesztő gazdák, akik ilyen fajtákkal rendelkeznek, számíthatnak a betegség megjelenésére.

A betegség megjelenése

A betegség fellépésére elsősorban a magas relatív páratartalmú hajtatóházakban lehet számítani. A kórokozó számára a 18–22 oC hőmérséklet és a 70–80%-os relatív páratartalom a legkedvezőbb. A fertőzési források a fóliasátorban visszamaradt növénymaradványok lehetnek, valamint a hajtatóház szerkezeti elemei, amelyekre a gomba rátapadva több hónapon keresztül is életképes marad, majd ismét fertőzhet. A gomba a légmozgással kerül a növényekre. A fertőzéshez nincs szüksége sebfelületre, az ép bőrszöveten keresztül is behatol a növénybe. A kórokozó számára a kevés fény a legkedvezőbb, ezért a fényszegény kora tavaszi és őszi időszakban számíthatunk inkább a betegség felbukkanására.

A betegség tünetei

A betegség elsősorban a levélen jelentkezik, a bogyón a tünetek ritkán figyelhetőek meg. A levél színén szabálytalan alakú, sárgászöld foltok láthatóak, amelyek később szürkésbarna színűek lesznek. A levél fonákján sárgászöld foltok keletkeznek, amelyeken sötétbarna, bársonyos penészgyep jelenik meg. A növény levelei később elszáradnak, majd lehullnak a növényről. A szár a fertőzés erősségétől függően felkopaszodik. A zöld bogyón a bibepont körül fekete foltok láthatóak.

Védekezés

Először is, igyekezzünk a betegséggel szemben ellenálló fajtákat termeszteni. A katalógusokban a „C” betű jelzi a kórokozóval szembeni rezisztenciát. Az utóbbi időben azonban igen elterjedt a kemény húsú, jól szállítható LSL fajták termesztése, amelyeknek a legtöbbje nem rendelkezik rezisztenciával e betegséggel szemben. Ezeknél a fajtáknál nagy figyelmet kell fordítani a védekezésre. A beteg növényi részeket el kell távolítani a fóliasátorból és meg kell semmisíteni azokat, miáltal lassíthatjuk vagy megakadályozhatjuk a fertőzés továbbterjedését. A fertőzött részeket tehát semmiképpen ne dobjuk a földre, hanem gyűjtsük össze, s mielőbb távolítsuk el a termesztőlétesítményből. Amennyiben lehetséges, igyekezzünk 18–22 oC-os hőmérséklet mellett 60-65%-os páratartalmat biztosítani a növények számára. A túl sűrűre ültetett növényállomány elősegíti, fokozza a betegség terjedését. A növényeket lehetőleg a reggeli órákban öntözzük, hogy a víz a nap folyamán felszáradhasson róluk.

Mivel a kórokozó a fényszegény időszakot kedveli, ezért augusztus második felétől (amikor a természetes fényviszonyok már érzékelhetően romlanak) megkezdhetjük a megelőző védekezést. A növények megbetegedését követően vegyszeres védekezésként a mankoceb (Dithane M45), klórtalonil (Bravo500) stb. hatóanyagú fungicidek használhatóak eredményesen.

Tihor-Sárközi Mónika,
a „Pro Agricultura Carpatika”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa