Megérkezett a beígért gázáremelés, jöhet az újabb IMF-hitel

2018. október 19., 21:39

Egy újabb, 3,9 milliárd dollár értékű, 14 hónapra szóló készenléti hitelprogram elindításának feltételeiről állapodott meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az ukrán vezetéssel – hozta nyilvánosságra pénteken a pénzintézet közleményében, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett.

A tájékoztatás szerint a megállapodást a hitelprogramról az IMF igazgatótanácsának kell jóváhagynia. A testület pedig a kérdéssel azután fog foglalkozni, hogy az ukrán parlament jóváhagyja a jövő évi állami költségvetést, valamint Kijev megteszi a valutaalap által szorgalmazott lakossági gázár- és távhőszolgáltatási díj-emelést.

Pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrán kormány, amelyen Volodimir Hrojszman miniszterelnök bejelentette: úgy határoztak, hogy november 1-jével 23,5 százalékkal megemelik a gázárat a lakossági fogyasztók számára.

Az új készenléti hitelprogram a tervek szerint a 2015-ben elindított, 17,5 milliárdos négyéves IMF-program folytatásaként indul, utóbbi határideje ugyanis jövő márciusban lejár. Ukrajna ebből eddig több részletben 8,7 milliárd dollárt kapott meg.

Az IMF küldöttsége szeptember 6–19. között tárgyalt Kijevben. A delegációnak az ukrán gazdaság aktuális helyzetéről, a kormányzat jelenlegi gazdaságpolitikájáról szerzett tapasztalatai fényében határoz az IMF még a következő, kétmilliárd dolláros kölcsönrészlet folyósításáról is.

(MTI)