Balladamondó verseny Ungváron

2018. március 7., 10:29 , 894. szám

Idén második alkalommal rendezték meg a kárpátaljai balladamondó versenyt az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében. Tavaly az Arany János-emlékév keretében az UNE Magyar Filológiai Tanszéke először szervezte meg, idén pedig hagyományt szerettek volna teremteni.

Megyénk tíz településéről 15 diák és kísérőpedagógusaik vettek részt március 3-án, pénteken a balladamondó versenyen. A rendezvényt Zubánics László igazgatóhelyettes, a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a résztvevőket, és kiemelte, hogy a magyar filológiai tanszék 1963 óta folyamatosan betölti zászlóshajói szerepét.

– Arany balladáit a kötelező tananyagból ismerhetjük, de érdemes más balladakincsekkel is megismerkedni – emelte ki. – A középkortól napjainkig így fogalmazták meg az emberek különböző problémáikat, és örökítették át azokat az utókor számára. A klasszikus balladáktól eltérve a modernebb, XIX–XX. századi kárpátaljai balladákat is érdemes közvetíteni, különösen Vári Fábián László gyűjteményéből – zárta köszöntőjét, és reményét fejezte ki, hogy a 3. versenyre már kicsi lesz a Bercsényi Miklós Könyvtár.

Lizanec Péter professzor ünnepi beszédében betekintést nyújtott a népköltészet gyűjtésének rejtelmeibe, és a tanulók figyelmébe ajánlotta az 1974-ben még Kárpátontúli terület népballadái címmel kiadott gyűjteményt. Rezes József, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője sok szerencsét kívánt a megmérettetés résztvevőinek, hogy bátran és kifejezően, izgulás nélkül adják elő a megtanult művet. Jelen volt Mocsárkó György, a Kárpátaljai Magyar Ifjúságért Jótékonysági Szervezet elnöke, aki szintén támogatta a rendezvényt.

A versenyzők két korcsoportban mérték össze előadói képességeiket. Mivel nehéz műfajról van szó, egy szabadon választott balladával jelentkezhettek. Valamennyien színvonalas produkcióval álltak a vendégek elé. A zsűri elnöke, Györke Magdolna, az UNE magyar tanszékének docense eredményhirdetés előtt röviden elemezte a hibákat. Fülöp Andrea ungvári magyar konzul értékes könyveket adott át a résztvevőknek. A zsűri tagja volt Nagy Natália, a tanszék docense is. Az általános iskolások között Lőrincz Emese, a Perényi Zsigmond Középiskola tanulója nyerte az első helyet (felkészítő tanár Nyibilevics Mónika), második lett Marton Petra Csongorról (Nagy Angéla), a harmadik helyen pedig a szürtei Nagy Gábor végzett (Dorgay Angelika). A középiskolások között Kádas Krisztián, a Nagydobronyi Református Líceum diákja nyert (felkészítő tanár Hidi Csilla). A második Poják Anita, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének diákja (Király Katalin), a harmadik pedig Nickulics Sztella, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium diákja lett (Kovács Péter).

Bence Norbert a KMDFKSZ nevében szólva kihangsúlyozta, hogy nehéz időket élünk, és most kell még jobban ápolni hagyományainkat, hisz a mai iskolások a kárpátaljai magyarság jövője. Különdíjat adott át Héder Balázsnak, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola, valamint Jávorszky Dánielnek, a Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum tanulójának.

Délután a résztvevők a Kárpátaljai Megyei Lehoczky Tivadar Helytörténeti Múzeumban megtekintették az anyaországi támogatással felújított kiállítást.

Rehó Viktória