In memoriam Molnár István

2018. január 31., 08:29 , 889. szám

Szombaton, január 27-én zsúfolásig megteltek a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum termei. Molnár István életművéből nyílt nagyszabású retrospektív tárlat. A festőművész azon a napon lett volna 50 éves, ám a sors másképp rendelkezett: életének 26. évében a halál véget vetett alkotói tevékenységének.

A kiállítást Molnár Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Kulturális Főosztályának helyettes vezetője nyitotta meg, aki ezúttal nem annyira hivatalos minőségében, mint inkább a festőművész nővéreként volt az esemény házigazdája. Ahogyan egymás után szólította mikrofonhoz a festőművész barátait a különböző életszakaszaiból, úgy rajzolódott ki a megjelentek előtt Molnár István alakja.

– Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá – idézte Molnár Ildikó Fekete István szavait meghatódva a sok érdeklődő láttán. Megköszönte a segítséget azoknak, aki segítettek a tárlat megszervezésében. – Hálás vagyok, hogy ilyen sokan eljöttek, és emlékükben őrzik őt. Ne szomorkodjunk, hiszen születésnapja van. Felejtsük el, hogy nem lehet közöttünk, hisz alkotásaiban tovább él, és itt van velünk!

A visszaemlékezésekből megtudhattuk, hogy Molnár István karizmatikus egyéniség volt, akit a mosoly és a szabadság jellemzett.

– Egyedisége már az iskolában megnyilvánult – meséli egyik osztálytársa, Méhes Gabriella, aki padtársa volt. – Jól tanult és nagyon szépen rajzolt, szinte minden lány szerelmes volt bele. Hihetetlen, hogy 25 éve nincs velünk, olyan, mintha nemrég készültünk volna a születésnapjára.

A diákévek a legszebbek minden ember életében. István ezeket Lembergben töltötte.

– Szerény ember volt – emlékszik vissza nővére –, de igazi lázadó, aki szembeszállt az akkori megkövesedett művészeti tendenciákkal. Festőként tovább fejlődött volna, és még érdekesebb alkotások kerültek volna ki a keze alól. Mindenben – festészetben, zenében, öltözködésben – saját ízlése, látásmódja volt – meséli Molnár Ildikó, aki bevallotta, képzett zenészként is irigyelte öccse improvizáló készségét.

Szerhij Biba, István kollégája és barátja, Ukrajna Nemzeti Képzőművész-szövetségének tagja a festő halálának 1. évfordulójára rendezett kiállításról szólva elmondta:

– Az egy sajátos provokáció-tárlat volt, amely sokakat meglepett. A Bagolyvár pincéjében szerveztük, mert akkoriban nagyon nehéz volt kiállítóhelyiséghez jutni. Ennek ellenére fergeteges sikert aratott. A mostani kiállítás teljesebb. Meglepő, milyen sok alkotását sikerült összegyűjteni – jegyezte meg.

Az alkotó csupán 7-8 évet szentelt a festészetnek, mégis felbecsülhetetlen művészi hagyaték maradt utána. A mostani tárlaton 48 festményét állították ki, melyek a Molnár család és magángyűjtők, köztük külföldiek tulajdonában vannak.

Viktor Lavnij festőművész kiemelte, hogy Molnár István abszolút kompromisszumok nélküli művész volt, és festményei 25 év után a mai kor kontextusába is beleillenek, aktuálisak. Fiatalként olyat alkotott, ami érett művészekre jellemző. Nem úgy emlékezünk rá, mint egy tehetséges fiatalra, aki tragikusan korán távozott, hanem mint egy kiteljesedett festőre, aki örökre beírta nevét a kárpátaljai művészet történetébe.

– A történelemben már előfordult ilyen. Nem ő az első művész, aki fiatalon meghalt, de addig is sietett élni. Az ilyen alkotókban minden koncentrálódik, majd kirobban. Csodálatos a kiállítás, amely bármely klasszikus festő tárlata mellett megállja a helyét – hangsúlyozta Mihajlo Szirohman művészettörténész. – Úgy gondolom, senki sem fejezte ki Istvánnál jobban a századvég érzését, és ezt teljes mértékben „kifestette” magából. Talán a rock and roll nyújtotta szabadságból merített ihletet.

Tarasz Vorotnyak, Ihor Pav­ljuk, Szaller Róbert is megosztotta emlékeit az egybegyűltekkel, akik közben egy kivetítőn fényképeket láthattak a festő életéből.

Molnár István elégedett lehetett, ha fentről lenézett az őt és tehetségét méltató ünneplő közönségre. Hisz meglepően sokan jöttek el kortól, társadalmi és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A termekben találkozhattunk huszonéves fiatalokkal, akik külseje nihilista nézeteikről árulkodik, de ott voltak a középkorosztály képviselői, a kárpátaljai művésztársadalom színe-java, akik egy-egy festmény előtt hosszasan beszélgettek.

A kiállítás február 18-ig tekinthető meg a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban.

Tájékoztatóul:

Molnár István 1968. január 27-én született Munkácson. 1972-ben a család Ungvárra költözött, ahol az 1. számú középiskolában tanult, közben látogatta Bakonyi Zoltán művészeti stúdióját. Később az Ungvári Szépművészeti Szakközépiskolában tanult (1982–1987), majd a Lembergi Állami Szépművészeti Főiskolán (1989–1993). Budapesten is volt szakmai gyakorlaton a Művészeti Akadémián.

Első kiállítását 1986-ban tartották. Létrehozta a fiatal festők nem formális Bal szem (Live oko) elnevezésű csoportját. Alkotásait Ungváron, Lembergben, valamint külföldön – Magyarországon, Lengyelországban, Németországban és az USA-ban – is kiállították.

Párhuzamosan a rockzene is a szenvedélyévé vált. Barátaival létrehozták a St. Pauli Guys együttest. A rockzene energiája és stílusa bizonyos mértékben festményein is megjelenik.

A festőművész 1993. június 21-én halt meg.

Rehó Viktória