Nyilvánosságra hozta idei terveit az Ukravtodor

2018. január 13., 12:48 , 887. szám

Az ukrán állami útkarbantartó vállalat, az Ukravtodor közzétette az ötéves állami útfejlesztési program keretében 2018-ra jóváhagyott munkálatok terveit – jelentette az Ukrajinszka Pravda a vállalatnak a Facebook közösségi oldalon megjelent közleménye nyomán.

A terv értelmében 2018-ban az Ukravtodor folytatni fogja a munkálatokat valamennyi főbb közlekedési folyosón. Ezen belül az ország nyugati részén a H‒22 Rivne–Luck–Usztuluh, az M-21 Zsitomir–Vinnicja, a H–10 Ivano-Frankivszk–Sztrij, a H–03 Zsitomir–Hmelnickij–Csernyivci útvonalakon fognak munkálatokat végezni, s emellett a Munkács és Csap közötti (M–24/M–25) rövid útszakasz javítása is szerepel a tervek között.

Az Ukravtodor emlékeztet, hogy január 1-jétől a közutak decentralizációja keretében 123,1 ezer kilométernyi helyi jelentőségű utat adtak át a helyhatóságoknak. Jelenleg az Ukravtodor 47 ezer km-nyi nemzetközi és országos jelentőségű út fenntartásáért felel.

A 2018. évi költségvetésben 44 milliárd hrivnyát különítettek el útkarbantartásra (ebből 32,6 milliárd hrivnya az Állami Útalap költségvetésében szerepel).

(pravda.com.ua/Kárpátalja)